Öttusa: háromból három magyar férfi elődöntős a szófiai világkupaversenyen

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
2024.05.09. 21:52
Tamás József is továbbjutott Szófiában (Fotó: Martinek János)
Demeter Bence, Szép Balázs és Tamás József is továbbjutott a legjobb 36 közé a szófiai öttusa-világkupaversenyen.

 

Nem kellett tartani attól, hogy magyar férfi versenyző nélkül folytatódik a szófiai világkupa, sőt, mind a hárman sikerrel vették a kvalifikációt. Csütörtökön 85-en mérték össze erejüket, az urak három csoportban versenyeztek a legjobb 12-12 helyért. A B-jelűben Demeter Bence és a C-ben Tamás József is pozitív mérleggel (plusz eggyel, illetve plusz héttel) zárta a vívást, utóbbi csoportban Szép Balázsnak kisebb hátránya keletkezett a mínusz hármas eredménnyel. A 200 méteres úszásban Demeter a középmezőnyben, Tamás és Szép a legjobb tízben végzett – a kombinált számban Tamásnak nem kellett hajtania, harmadikként jutott tovább, míg Demeter és Szép is erős laser runt teljesített, és sikerrel abszolválták a selejtezőt, előbbi a kilencedik, utóbbi a nyolcadik helyen ért célba.

A két elődöntős hölgy, Erdős Rita és Guzi Blanka egyaránt 16–19-es eredményt ért el a körvívásban.

„Nem vívott mindhárom fiú egyformán jól, de a lényeg, hogy simán továbbjutottak – mondta Martinek János szövetségi kapitány. – Meglátjuk, a lányok kezdése mire lesz elég a folytatásban, de mindketten idei legjobbjukat vívták.”

A szokásos négy-négy magyar résztvevőhöz képest Szófiában hárman-hárman indultak. Az eredeti tervvel ellentétben, a zsúfolt versenynaptár miatt nem utazott el Gulyás Michelle és Bőhm Csaba, ugyanis két hét múlva, május 22–26. között már a világkupadöntőt rendezik Ankarában – eddigi eredményeik alapján törökországi részvételük nincs veszélyben.

 

Legfrissebb hírek

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
21 órája

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09