Bach: Marad az eredeti terv, a Szajnán lesz a megnyitó

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.06. 11:26
Stuart C. WilsonThomas Bach (Fotó: Getty Images)
A párizsi olimpia megnyitóünnepsége a Szajnán lesz – jelentette ki Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.

Hétvégi nyilatkozatában, amelyet a RAC1 rádióállomásnak adott, a NOB első embere hangsúlyozta, hogy a francia házigazdák kitartanak a ceremónia eredeti helyszíne mellett az esemény biztonságával kapcsolatos növekvő aggodalmak ellenére.

„A hatóságok minden forgatókönyvet mérlegelnek és a döntés egyértelmű: a megnyitó a Szajnán lesz!” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e fegyverszünet Ukrajnában és Gázában az ötkarikás játékok alatt, elmondta: „Az olimpiai fegyverszünetről szóló határozat az Egyesült Nemzetek Szervezetétől származik, de megpróbáljuk egyesíteni a világot, hogy megmutassuk, a béke lehetséges mindezen konfliktusok ellenére.”

Bach ugyanakkor kitartott amellett, hogy „nem az ő dolga” a politikába bekapcsolódni.

„Több tucat államfővel beszélek, ám a NOB-nak ragaszkodnia kell a szerepéhez. Nincs felhatalmazásunk és nincs hatalmunk” – idézte Bachot az insidethegames honlap.

 

Legfrissebb hírek

Olimpia 2040: Varsó megkezdte a kandidálás előkészítését

Egyéb egyéni
2025.11.28. 13:31

A berlini városvezetőség kitart az olimpiai pályázat mellett

Egyéb egyéni
2025.11.28. 12:05

Szőke Alex: Valamiért mindig a nehezebb utat kapom

Birkózás
2025.11.23. 07:54

Népszavazás dönt Észak-Rajna-Vesztfáliában az olimpiai pályázatról

Egyéb egyéni
2025.11.20. 16:25

Világkupanyitány a gyorskorcsolyázóknál: lesz ez még jobb!

Téli sportok
2025.11.17. 18:32

Tóth Dávid: Képesek vagyunk megszerezni az összes kvótát

Kajak-kenu
2025.11.14. 09:20

A Dél-afrikai Köztársaság pályázna a 2036-os vagy a 2040-es nyári olimpiára

Egyéb egyéni
2025.11.13. 16:57

Los Angeles 2028: elkészült az úszóversenyek programja, Kós kétszer is döntőzhet egy nap

Úszás
2025.11.12. 19:21
Ezek is érdekelhetik