Elhunyt Akebono, a szumó hawaii óriása

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.04.11. 14:27
Akebono Taro 1993-ban (Fotó: Getty Images)
Csütörtökön 54 éves korában Tokióban szívelégtelenség következtében elhunyt Akebono Taro amerikai szumós, aki első nem japánként érte el a sportág legmagasabb rangját, és lett jokozuna.

Minden idők egyik legmagasabb és legnehezebb szumósa 1969. május 8-án született Hawaii-on Chadwick Haheo Rowan néven. Középiskolásként kosárlabdázott, majd felfigyelt rá a japán szumószövetség elnöke, aki 1988-ban Japánba hívta. A 203 centiméteres, 233 kilogrammos sportoló az Akebono Taro nevet felvéve négy év alatt eljutott a szumó legmagasabb rangjáig, s a 64. jokozuna lett.

A kilencvenes években világszerte hódítottak a szumóközvetítések, Akebono Konisikivel, Takanohanával és Muszasimaruval vívott csatáit Magyarországon is közvetítették.

A japán állampolgárságot 1996-ban felvevő Akebono 2001-ig szumózott, utána az MMA-ba és a pankrációba is belekóstolt. Haláláig, 35 éven át élt Tokióban, de sokat tett azért, hogy a japán kultúrát az Egyesült Államokban és világszerte megismerjék.

„A hatalmas Akebono tökéletes jokozuna volt, harcos és úriember egyaránt” – jellemezte a halálhírt bejelentő japán szumószövetség Akebonót.

AKEBONO UTOLSÓ, 11. NAGY TORNAGYŐZELME 2000-BŐL

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
10 órája

„Legenda voltál!” – megható sorokkal búcsúztak sporttársai Kathi Bélától

Egyéb egyéni
12 órája

Gyász: elhunyt Kathi Béla, világbajnok testépítő

Egyéb egyéni
Tegnap, 7:23

Gyász: elhunyt a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok

Téli sportok
2025.07.30. 15:29

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35
Ezek is érdekelhetik