Asztalitenisz: Póta Georgina hátrányból visszakapaszkodva jutott túl az első fordulón

SZ. M.SZ. M.
2024.03.29. 17:56
Póta Georgina ha nem is könnyen, de továbbjutott az otoceci főtábla második fordulójába (Fotó: WTT)
A WTT-sorozat otoceci állomásán, a főtábla első fordulójában Póta Georgina 2:1-es hátrányból fordítva győzött Puerto Ricó-i ellenfelével szemben, Szudi Ádám viszont három játszmában kikapott a jóval előrébb rangsorolt szingapúri vetélytársától.

 

Nem ismer kegyelmet a WTT-sorozat: Európa-szerte éppen csak, hogy befejeződtek vasárnap az országos bajnokságok máris két helyszínen kínál lehetőséget a pontgyűjtésre. A közvetlen világelithez tartozóknak a dél-koreai Incshonban van jelenésük, a champions besorolású versenyre – amely az erősségét tekintve közvetlenül a Grand Smash után következik – ezúttal is bomba erős mezőny jött össze, a többiek pedig a szlovéniai Otocecben, feeder-szintű tornán bizonyíthatnak. Tekintve, hogy közeledik az olimpiai kvalifikációs időszak vége, nagy a taktikázás: a világranglistán elfoglalt helyektől függően akad, aki már nem kockáztat és kerüli az ilyen eseményeket, másoknak viszont csak úgy alakulhat kedvezően a matek, ha mindenhol asztalhoz állnak.

Természetesen igaz ez a mieinkre is, ami az otoceci magyar küldöttség összetételén is meglátszik. Az olimpiai kvótára hajtó Ecseki Nándor, Madarász Dóra páros például úgy döntött kihagyja a szlovéniai versenyt, sőt az egyelőre jó pozícióban lévő Madarász egyesben sem nevezett. Ezzel szemben Póta Georginának (világranglista-75.) a következő időszakban nincsenek megvédendő pontjai, így aztán nem meglepő, hogy 39 éves klasszisunk asztalhoz állt Szlovéniában, elvégre ezen a tornán ő csak nyerhet.

Pláne, hogy sikerrel vette a Puerto Ricó-i Melanie Díaz (145.) elleni első fordulót. A budaörsiek kétszeres Európa-bajnoka az elmúlt hétvégi országos bajnokságot sérülés miatt kihagyta, s még most sem százszázalékos, így aztán duplán értékes, hogy 2:1-es hátrányból is képes volt fordítani. A következő forduló sem tűnik egyszerűnek, a 28 éves balkezes tajvani Huang Jü-csiao ellen ugyancsak szükség lesz a jó teljesítményre.

A másik főtáblásunknak, a Győrben egyesben és párosban is országos bajnoki címet szerző Szudi Ádámnak (218.) viszont nem sikerült túljutnia az első fordulón, igaz a 21 éves szingapúri Pang Yew En (102.) ellen nem is ő számított esélyesnek, s az eredmény ezúttal igazolta a papírformát.

WTT-SOROZAT, FEEDER, OTOCEC
Férfiak. Egyes. A 32 közé jutásért
Pang (szingapúri)–Szudi Ádám 3:0 (10, 6, 0)
Nők. Egyes. A 32 közé jutásért
Póta Georgina–M. Díaz (Puerto Ricó-i) 3:2 (7, –8, –9, 9, 5)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33