Vívás: hamar búcsúztak férfi párbajtőrözőink Heidenheimben

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.02.23. 15:17
Koch Máté sem jutott be a legjobb 16 közé (Fotó: TöröK Attila)
Címkék
Hét magyar lépett pástra a férfi párbajtőrözők heidenheimi vk-viadalának főtábláján, ám a 16 közé már senki sem jutott be.


Csütörtökön örültünk, hiszen öt magyar is kivívta a 64 közé jutást a férfi párbajtőrözők heidenheimi világkupaversenyének selejtezőjében, így két egyéni világbajnokunkkal, a kiemeltként az első nap alól még felmentést kapó Koch Mátéval és Siklósi Gergellyel együtt hét magyar köthetett be pénteken a főtáblán. 

A jókedv viszont hamar alábbhagyott, hiszen az első kört csak hárman (Koch, Andrásfi Tibor és Nagy Dávid) élték túl, ám ők is csak a következő fordulóig jutottak, a 16 közé jutás már egyiküknek sem sikerült. 

Tragédia persze nem történt, hiszen kimondva-kimondatlanul a csapatverseny kiemelt szerepet kap: a kvalifikációs időszakban még kettő ilyen lesz ebben a fegyvernemben, az első mindjárt szombaton, ahol az Andrásfi, Koch, Nagy, Siklósi összetételű kvartett megerősítheti kvótás helyét a rangsorban. 

VILÁGKUPAVERSENY, HEIDENHEIM 
Párbajtőr. Férfiak. Egyéni. 
A 32 közé jutásért: Koch–Michalak (lengyel), 14:9, Nagy D.–Borel (francia) 15:12, Andrásfi–Heinz (svájci) 15:11, Sarlajmov (kazah)–Sikósi 15:13, Lopez Pourtier (francia)–Bányai 15:5, Van Ce-csie (kínai)–Fenyvesi 14:13, Macumoto (japán)–Bakos 14:9. 
A 16 közé jutásért: Allegre (francia)–Koch 15:12, Lan Ming-hao (kínai)–Nagy D. 15:8, Limardo Gascon (venezuelai)–Andrásfi 12:10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik