Nevezési rekordot dönthet a nyári Európai Egyetemi Játékok

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.07. 13:49
Fotó: hirek.unideb.hu
Nevezési rekordot dönthet a nyári Európai Egyetemi Játékok (EUG). A jelentkezés első szakasza lezárult, ez alapján a július 12-én kezdődő EUG lehet minden idők legnagyobb létszámú eseménye a játékok történetében.

A 154 nap múlva kezdődő EUG2024-et a Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem, valamint a két város önkormányzata, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség közösen rendezi. A szervezés a terveknek megfelelően halad, erről az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) magas rangú képviselői is megbizonyosodtak legutóbbi, debreceni látogatásukon – áll a Debreceni Egyetem szerdai hírében.

„Máris csaknem hatezer hivatalos résztvevő jelezte nevezését 275 európai egyetem képviseletében. A sportolók csaknem fele, míg a kísérők 40 százaléka debreceni sportágakra nevezett. Az EUG mellett július 22-e és 24-e között megrendezzük a hagyományos Campus Sportfesztiválunkat is, így csak Debrecenben várhatóan 4000 sportoló és kísérőik jelennek meg július 8-a és 24-e között” – mondta Bács Zoltán, a DE kancellárja.

„Az Európai Egyetemi Játékok történetében a miénk lesz az első, amikor parasport versenyzők is megmérethetik magukat, ennek jegyében február 20-án megrendezzük a már hagyományos parasport-érzékenyítő napunkat. A Magyarország legjobb szabadidősport eseményének megválasztott Buzánszky Kupa nagydöntője február 21-én lesz, míg áprilisban a Medikus Kupa is Debrecenbe érkezik mintegy 3000 résztvevővel, s itt már számítunk az EUG-önkéntesekre is” – fogalmazott Balogh László, Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének igazgatója.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik