Torna: Tatán készülnek a női tornászok a szezonra

D. Á./MTID. Á./MTI
2024.01.18. 18:31
Czifra Bettina Lili (Fotó: Árvai Károly)
Kibővített kerettel készül a szezonra Tatán a magyar női tornászválogatott.

 A szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint a versenyzők többek között kötelező orvosi vizsgálaton és szűrésen vettek részt.

„Az olimpiai kvóták tekintetében a világkupákra nem kell koncentrálnunk, hiszen a világbajnokságon begyűjtöttük a maximálisan megszerezhető három egyéni ötkarikás indulási jogot, így mi már az Eb-re koncentrálunk. A kontinensbajnokságot Olaszországban rendezik meg a nők számára május elején. A Magyar Tornaszövetség jóvoltából kibővített, nagy kerettel dolgozunk Tatán, hiszen 14 tornász érkezett az edzőtáborba” – idézte a közlemény Draskóczy Imre szövetségi kapitányt, aki hozzátette, az eddig látottak alapján is vannak előrelépések.
„Kiemelném Székely Zóját és Czifra Bettina Lilit. Kovács Zsófia rehabilitációja még tart, ebben jól halad, és remélem, hogy minél hamarabb teljes értékű lesz. Örömmel tölt el az, hogy egy egységes balett programot is kaptunk Gelén Anna jóvoltából, erre a válogatott minden tagja vevő...” – számolt be a tatai munkáról a kapitány.
A háromszoros Európa-bajnok Kovács Zsófia az októberi, antwerpeni kvalifikációs világbajnokság előtt szenvedett keresztszalag-szakadást, majd megműtötték.
A vb-n Czifra Bettina Lili és Bácskay Csenge névre szóló kvótát szerzett az ötkarikás játékokra, a harmadik, szabad felhasználású indulási jog  Kovács Zsófia és Székely Zója között dől majd el.
 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Sóvágó Lajos, a magyar férfi tornászválogatott korábbi szövetségi kapitánya

Torna
2026.10.07. 17:38

Gyász: elhunyt a szöuli olimpia tornászbajnoka

Egyéb egyéni
2026.10.05. 09:52

Itt a csapat a rotterdami torna-világbajnokságra

Egyéb egyéni
2026.10.02. 08:59

Los Angeles 2028: Simone Bilest foglalkoztatja a negyedik olimpia gondolata

Torna
2026.09.29. 18:29

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
2026.09.27. 16:24

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
2026.09.26. 22:39

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51