Olimpia 2036: Mexikó visszavonta rendezési szándékát

2024.01.17. 09:48
null
Mexikó visszamondta a 2036-os olimpia rendezési szándékát (Fotó: Getty Images)
Mexikó kiszállt a 2036-os olimpia rendezéséért folyó versenyfutásból – jelentette be az ország olimpiai bizottságának (COM) elnöke.

Marcelo Ebrard korábbi mexikói külügyminiszter még 2022 októberében jelentette be, hogy az ország szeretne otthont adni az ötkarikás játékoknak azt követően, hogy 1968-ban egyszer már vendégül látta. Ezúttal viszont a COM első embere, María José Alcalá már úgy fogalmazott a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) folytatott egyeztetések után, hogy „nagyon kemény a verseny”. Hozzátette ugyanakkor, hogy az ifjúsági olimpia rendezésére jó esélyt látnak.

A 2036-os olimpiai és paralimpiai játékok vendégül látása az eddigi szándéknyilatkozatok alapján a Dél-Koreát, Indiát, Egyiptomot és Katart érdekli a Reuters brit hírügynökség összegzése szerint, szeptemberben Lengyelország jelezte, hogy pályázni fog, emellett várható Indonézia jelentkezése is. Az érdeklődőkhöz Törökország, Magyarország, valamint a közel-keleti régió országai közül néhány csatlakozhat még.

A NOB a 2032-es olimpiát már odaítélte az ausztráliai Brisbane-nek, míg jövőre Párizsban, 2028-ban Los Angelesben lesz a világ legnagyobb nyári multisport eseménye.

Legfrissebb hírek

Olimpia 2036: a kormány reagált Budapest rendezési szándékára

Egyéb egyéni
2026.10.09. 17:10

Közel kétharmados a budapesti olimpia támogatottsága a friss közvélemény-kutatás szerint

Egyéb egyéni
2026.10.07. 17:51

Olimpia 2036: Gyulay Zsolt kérte, hogy tárgyalják meg a MOB koncepciójavaslatát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 16:19

Olimpia 2036: Magyarország is jelezte a rendezési szándékát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 14:10

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Amerikából jöttek – ilyen volt belülről a 2026-os világbajnokság

Foci vb 2026
2026.08.07. 18:07

A vb, amely eltakarta és megmutatta Mexikót

Képes Sport
2026.07.25. 17:06

Most már tényleg itt a vége – visszavonult a mexikói legenda

Minden más foci
2026.07.22. 07:49