Az édesanya Nobel-díja – Ballai Attila jegyzete

Tegnap óta elmondhatom, hogy készítettem már interjút Nobel-díjas kutatóval. Karikó Katalinnal, aki az orvosi-élettani kategóriában részesült a legbecsesebb természettudományos elismerésben. Igaz, mi még 2008 augusztusában beszélgettünk, a pekingi olimpián, és nem is egyszer. Ő szólított meg engem, hallva magyar szavunkat, és szerényen úgy mutatkozott be, mint az egyik amerikai sportoló édesanyja. Aztán néhány mondat után kiderült, hogy e sportoló, Susan Francia, azaz Francia Zsuzsanna egyáltalán nem mellékesen olimpiai bajnok evezős – nem magyar, hanem amerikai színekben. Először Pekingben nyert a nyolcas tagjaként, majd Londonban duplázott.

Én azonban még az egyszeres aranyérmes édesanyjával találkoztam, és amikor hazafelé, a repülőtéren újra megpillantottam, már én kerestem az ő társaságát. Fogalmam sem volt, nem is lehetett róla, hogy saját szakterületén ő is „világklasszis”, ezzel egyetlen félmondattal sem kérkedett. Elmondta, hogy az 1980-as évek közepén Kisújszállásról vándorolt ki Philadelphiába, de a leánya még Szegeden született, majd Zsuzsanna sportolói pályafutásáról, előéletéről árult el különleges részleteket. A Magyar Nemzet 2008. augusztus 26-i számában szó szerint idéztem is, ekképpen: „A lányom tizenkilenc éves korában vett először evezőlapátot a kezébe, de addig is rendszeresen sportolt, több sportággal próbálkozott, 188 centi magasra nőtt. Miután tagja lett az olimpiai keretnek, az országos szövetség a szállása fedezetét biztosította, de ha például San Diegóba ment edzőtáborozni, a repülőjegyét mi fizettük. Az olimpia előtt egy évvel kapott tulajdonképpen profi státust, hogy megfelelő módon készülhessen, de mostantól visszatér a régi életébe.”

Úgy emlékszem, névjegyet is cseréltünk, de amikor néhány év múlva keresni kezdtem, már nem találtam, mert sokkal inkább emlékeket és élményeket gyűjtök, mintsem tárgyakat. Későn eszméltem rá, hogy a pekingi olimpián nem egy rendkívül rokonszenves és intelligens, tisztán és egyszerűen gondolkodó és beszélő „sportszülővel” találkoztam, hanem egy világhírű természettudóssal. Onnantól szurkoltam neki – és általa az emberiségnek, magunknak, mert Karikó Katalin nem valamiféle elvont, hipotetikus szakiránynak szentelte az életét, ő nekünk, rajtunk akart, akar segíteni.

Amikor tegnap hírül vettem, hogy Nobel-díjat kapott, úgy örültem, mintha egy ismerősöm olimpiai bajnokságot nyert volna. Persze nem amerikai, hanem magyar színekben.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!