Los Angeles 2028: a héten nem lesz ajánlás a belépésre váró sportágakról

Vágólapra másolva!
2023.09.06. 22:56
null
Illusztráció: Getty Images
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán közölte, hogy az előzetes tervekkel ellentétben ezen a héten mégsem készül el az ajánlás arról, hogy mely sportágak kerülhessenek be a 2028-as Los Angeles-i nyári játékok műsorára.

 

Kilenc sportág – a krikett, az amerikaifutball ütközés nélküli változata, az úgynevezett flag football, a karate, a kick-box, a baseball/softball, a lacrosse, a breaktánc, a fallabda, valamint a motorsport – reménykedik abban, hogy ott lehet az öt év múlva rendezendő olimpián. A NOB végrehajtó bizottsága eredetileg pénteken foglalkozott volna a témával.

„A NOB és az LA2028 szervezőbizottsága között folyamatban lévő megbeszélések miatt az olimpiai programbizottságnak még nem volt lehetősége arra, hogy megtartsa ülését a NOB végrehajtó bizottságának szóló végső ajánlás elkészítésére” – áll a NOB szerdai közleményében.

Következésképpen a 2028-as játékok programját a végrehajtó testület egy későbbi ülésén vitatja meg.

A mindenkori olimpiai házigazdának lehetősége van sportágakat javasolni a programba, és ezt a NOB-nak kell jóváhagynia.

A 2028-as reménykedő sportágak közül a karate és a baseball/softball volt jelen a 2021-ben megrendezett tokiói olimpián. A jövő évi párizsi nyári olimpián a breaktánc, a sportmászás, a gördeszka és a hullámlovaglás lesz jelen a házigazda ajánlására, az utóbbi három Tokióban is szerepelt a programban.

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
4 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik