Fekvenyomó Eb: 16 érmet szerzett a magyar delegáció

Vágólapra másolva!
2023.08.07. 19:30
null
Taroltak a magyarok a fekvenyomó Eb-n (Fotó: Magyar Erőemelő Szövetség)
Az összes korosztályt figyelembe véve a magyar fekvenyomó-válogatott 16 érmet szerzett a franciaországi Mérignacban rendezett Európa-bajnokságon.

A Magyar Erőemelő Szövetség hétfői tájékoztatása szerint a felnőtteknél az 57 kilós Salamon Erika ezüstérmet nyert a támasztóruha nélküli kategóriában. Ugyanebben a kategóriában Palágyi Zsanett a 63, míg Szabó Ágnes a plusz 84 kilogrammos súlycsoportban zárt harmadikként. A többszörös világbajnok és Világjátékok-résztvevő Szabó Ágnes a támasztóruhás versenyben is dobogóra tudott állni, ahol szintén harmadik lett.

A masters indulók közül Európa-bajnoki címet szerzett Cserna János, Salamon Erika és Lója Krisztina, míg az ifiknél Sajben Dániel lett aranyérmes.

„Nagy létszámú csapattal utaztunk az Eb-re, és dobogós reményeink jó része meg is valósult. Sikeresnek értékelem a magyar válogatott teljesítményét. Jövőre Amerikában vb-t rendeznek, és arra kezdjük meg lassan a felkészülést” – mondta Berke Lóránd, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke, aki maga is versenyzett a kontinensviadalon, és hatodik lett kor- és súlycsoportjában.

Kromek András szövetségi kapitány szerint „hihetetlenül sűrű lett a mezőny”. Úgy vélte az érmeken túl azt is sikerként lehet elkönyvelni, hogy a támasztóruha nélküli versenyen a magyar válogatott 69 százalékban sikeres gyakorlatot tudott bemutatni, a támasztóruhás kategóriában ez a mutató pedig 81 százalék.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik