Vívó-vb: Kun Anna nyolcaddöntős női párbajtőrben

2023.07.25. 14:35
null
Kun Anna nyolcaddöntős női párbajtőrben (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Két győzelemmel bejutott a legjobb 16 közé a párbajtőröző Kun Anna a milánói olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

Kun Anna a 64-es főtábla első fordulójában a japán Baba Haruna ellen érvényesítette a papírformát, majd az egyéni vb-bronzzal is rendelkező, csapatban olimpiai, világ- és Európa-bajnok Erika Kirpu várt rá. Az idény során négy világkupán, illetve Grand Prix-n érmes, a júniusi Európai Játékokon harmadik helyezett magyar párbajtőröző a meccs vége felé nehéz helyzetbe került, alig több mint fél perc volt hátra, amikor 10:13 állt az eredményjelzőn. Észt ellenfele már a kezében érezhette a győzelmet, de Kun hirtelen ráérzett a távolságra, pontosan szúrt, sorozatban öt egylámpás tust adva fordított és győzött.

Az első éremosztó nap első magyar szereplője a 21 éves Büki Lili volt, aki a tapasztalt, 37 éves, csapatban világbajnok és Európa-bajnok észt Kristina Kuuskkal mérkőzött meg a 32 közé jutásért. A végeredményt tekintve magabiztosan, öt tus különbséggel nyerte az asszót, amely azonban sokáig szorosan alakult. Edzője, Plásztán Attila úgy összegezte a teljesítményét, hogy végig fegyelmezett volt. Következő mérkőzésén a második három perc elejéig továbbra is koncentráltan vívott a világranglista hongkongi éllovasa ellen, utána viszont rutinosabb ellenfele két-három tust adott neki, emiatt a magyar vívó elbizonytalanodott és már nem tudott érdemi ellenállást kifejteni.

Muhari Eszternek már az első mérkőzés a végállomást jelentette, mert szoros küzdelemben, ráadástussal kikapott a csapatban 2019-ben, Budapesten világbajnok kínai Csu Ming-jétől. Pár perccel később úgy értékelt, hogy mikor többször hátrányba került, bátrabban támadott, de amikor egyenlített, mindig óvatosabbá vált, a végén pedig kevésnek ítélte a hátralévő időt, ezért nem mert kezdeményezni, emiatt alakult úgy, hogy ráadástus döntött.

VÍVÓ-VB
NŐI PÁRBAJTŐR
A 64 KÖZÖTT

Kun Anna–Baba Haruna (japán) 15:10
Büki Lili–Kristina Kuusk (észt) 15:10
Csu Ming-je (kínai)–Muhari Eszter 11:10
A 32 KÖZÖTT
Kun–Erika Kirpu (észt) 15:13
Kong Man Wai Vivian (hongkongi)–Büki 15:3

Legfrissebb hírek

A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.02. 12:21

Battai Sugár: Nagyon menő, hogy vb-aranyat nyertünk!

Egyéb egyéni
2026.08.01. 08:25

Vívó-vb: negyedik a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:45

Vívó-vb: ötödik a női tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:12

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Világbajnok a magyar női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 13:26

Vívó-vb: tizedik lett a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.29. 11:50

Vívó-vb: aranyéremért vív a női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 07:54