EYOF: esküt tett a Mariborba utazó magyar csapat

2023.07.19. 18:11
null
Esküt tettek az EYOF-ra indulók (Fotó: Szabó Miklós)
EYOF: két korábbi olimpikonunk társaságában mondta el esküjét a Szlovéniába utazó magyar küldöttség, a MOB elnöke pedig humorosan odaszúrt főtitkárának.


BUDAPEST XII. KERÜLETÉBEN, a MOM Kulturális Központban gyülekezett megannyi fiatal sportoló, szülő, edző, hogy megtartsák a 17. nyári európai ifjúsági olimpiai fesztivál (EYOF) eskütételét. Elsőként Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke köszöntötte a Mariborba utazókat, s elmondta, életük meghatározó élménye lesz a július 23. és 29. között rendezendő esemény. A ceremónia legmókásabb pillanata is az egykori kajakozó beszédéhez kapcsolódik, a MOB elnöke felidézte a régi időket, amikor a szintén olimpiai bajnok öttusázóval, Fábián Lászlóval együtt futottak. „Inkább mögöttem futottál” – szúrta közbe Fábián, mire Gyulay humorosan megjegyezte, hogy ő jelenleg elnöke a MOB-nak, míg Fábián „csak” a főtitkár, így változnak az idők.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is jó utat és élményeket kívánt a fiataloknak, kiemelve, az okostelefonok és internet uralta világban ők a nehezebbik utat választották, az edzéseket hajnalban, késő este, hidegben, melegben, ami nagy erény.

Az esküt Karakas Hedvig Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes cselgáncsozó, valamint Harsányi Gergely olimpiai negyedik helyezett kézilabdázó asszisztálásával mondták el az EYOF 11 sportjának – művészi torna, atlétika, hegyi- és országúti kerékpározás, kézilabda, cselgáncs, úszás, tenisz, röplabda, gördeszkázás és 3×3-as kosárlabda – fiatal versenyzői.

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Soha nem látott egység alakult ki a magyar sportban

Egyéb egyéni
2026.04.09. 08:02

Több mint kétszázmilliárdos támogatást kapott Pest vármegye sportja

Egyéb egyéni
2026.04.01. 21:47

Sportoló Nemzet Sportparkot adott át Schmidt Ádám Pásztón

Egyéb egyéni
2026.04.01. 17:29

Hiánypótló életmódkönyv készült a felső tagozatos diákoknak

Egyéb egyéni
2026.03.31. 17:24

Schmidt Ádám: A magyar sport soha nem volt olyan kegyelmi állapotban, mint 2011 óta

Egyéb egyéni
2026.03.30. 21:57

A Hungaroring Sport Zrt. lett a MotoGP és a Superbike-vb magyar futamának promótere

Egyéb autó-motor
2026.03.30. 17:32

Rengeteget fejlődött a sportélet Pécsen az elmúlt években, de vannak még feladatok

Egyéb egyéni
2026.03.25. 21:17

Schmidt Ádám: A sport a család mellett a leghatékonyabb nevelőeszköz lehet

Egyéb egyéni
2026.03.24. 22:16
Ezek is érdekelhetik