Az elődök nyomdokain – Kovács Erika jegyzete

Nemcsak káprázatosan szép a vívósport, hanem tanít is – folyton-folyvást.
Nemcsak káprázatosan szép a vívósport, hanem tanít is – folyton-folyvást.

Fiatalokat és idősebbeket, a sportág űzőit és csodálóit is.

Mindig.

Az első ilyen, tanító jellegű mondatot jó tíz évvel ezelőtt hallottam Fehér Gábor edzőtől, aki az egyik kis vívóját indította harcba ezzel a kijelentéssel: „Mindenkit képes vagy legyőzni, de téged is megverhet bárki.”

A mester mondatai minduntalan eszembe jutottak a milánói világbajnokságon.

Mert volt, hogy a magyar vívók beleszaladtak érthetetlen és fájó vereségekbe, és persze volt (hála istennek, ebből akadt több), hogy olyanokat is leiskoláztak, akik előttük állnak a világranglistán.

Hol sírtunk, hol örömünkben könnyeztünk Olaszországban – és megszámlálhatatlan olyan momentumot rögzíthetett az ember, amelytől nemcsak a szíve dobbant nagyot, hanem amelyből tanult is.

Olyan pillanatokkal ajándékozott meg minket a világbajnokság, amelyeket viszünk magunkkal tovább.

Amelyek rámutatnak a sport igazi szépségére.

Siklósi Gergely és Koch Máté ölelkezése a párbajtőr egyéni verseny negyeddöntőjének végén olyasmit adott mindannyiunknak, hogy azt szavakba foglalni is nehéz – mégis irányt mutat, értéket csillant fel ebben a fura, rohanó világban.

Ahogyan az is, amikor Márton Anna a dobogó tetejéről puszit küldött a lelátóra, s az aranyéremre mutatva jelezte mesterének, Gárdos Gábornak, a siker közös.

Valamit nagyon tudnak – a páston harcolók, a pást mellett állók és mindenki, aki a háttérben dolgozik.

Valami nagyon összeállt a magyar vívásban: az elődök hagyományait követve olyan magasan szárnyalnak a mostaniak, hogy nagy bajnokaink is csak elismerően csettintenének.

Egy élő legendától kaptam egy másik fontos tanítást néhány éve – Pézsa Tibor olimpiai bajnok kardvívó mondta: a védekezésben rejlik a magyar virtus.

Meg lehet nézni, össze lehet számolni, hogy kardozóink hány tust adtak ebben a helyzetben. Elárulom: sokat. Nagyon sokat.

És ezzel nekünk is adtak – nagyon sokat.

Érmeket és győzelmeket.

Ezek után Pézsa Tibornak muszáj lesz útba ejtenie egy közértet a legközelebbi edzés előtt, hiszen Tokió aranyérmese csokival jutalmazza a győzteseket – Márton Anna és Szatmári András, akiknek segíti a felkészülését, Milánóból aranyat vitt haza, jár nekik az édesség.

És a taps is.

Ahogy mindenki másnak – és a magyar vívásnak is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!