Vívás: Gárdos Gábor nemcsak jó mester, hanem kiváló jós is

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2023.01.18. 10:33
null
Gárdos Gábor (Fotó: Földi Imre)
Szatmári András bronzérmet szerzett, Márton Anna a nyolc közé jutott a kardozók tuniszi Grand Prix-versenyén – mesterük, Gárdos Gábor elégedetten összegzett a Nemzeti Sportnak.

 

– Felvezetésként tisztázzuk: Gárdos Gábor vívómesterhez vagy Gárdos Gábor jóshoz van szerencsénk?
– Valóban azt mondtam előzetesen, hogy hiába hagyott ki Márton Anna a sérülése és a szülése miatt másfél évet, első versenyén, a hétvégi tuniszi Grand Prix-viadalon a nyolc közé várom – válaszolta mosolyogva Gárdos Gábor, aki Márton Anna nyolcadik helye mellett másik tanítványa, Szatmári András bronzérmének is örülhetett a hétvégén. – De azt is hozzátettem, hogy türelmesnek kell lennem Pankával szemben, és ezt a versenyen is szem előtt tartottam.

– Két hete azt mondta, azért kell a türelem, mert Márton Anna egyelőre semmit sem úgy csinál, mint korábban – a tuniszi GP-viadalon történt változás e téren?
– Nem változott semmi, ott sem csinált semmit sem úgy, ahogyan azt megszoktuk tőle. Például a főtábla első asszójában hiába vezetett már 14:4-re, kapott egymás után kilenc tust. Eleve nemigen történt vele korábban ilyen, ha mégis, másként reagáltam, mint Tuniszban. Ezúttal csak magamat és őt nyugtatgattam. Aztán ugyanez a szituáció megtörtént a harmadik asszóban is – na, ilyeneket végképp nem csinált ezt megelőzően...

– Minek a számlájára írja mindezt?
– Az asszók elején, amikor még volt elég erő a lábában és oxigén a fejében, ügyesen, gyorsan és jól vívott, aztán fáradni kezdett, ám ő ezt nem érezte, ahogyan azt sem, hogy ennek következtében lassúbb is lett, és hiába mondtam neki, hogy akkor már ne középen erőltesse a támadásokat, mert ott már nem megy. Azt azért hozzáteszem, hogy a tuniszi GP-viadal előtt legfeljebb két hetet vívott Panka az edzéseken, a verseny végére pedig be is vizesedett a térde, bucira dagadt.

– Ez is közrejátszott abban, hogy a négy közé jutásért elveszítette az asszóját?
– Gondolkoztunk azon, visszalépjen-e, mert tényleg nagyon fáradt volt már, de ilyet sohasem csináltunk, ahogy ezúttal sem, de amikor felment a pástra, olyat mondtam neki, mint még soha.

– Mi volt az?
– Hogy nem kell megnyernie az asszót...

– Azért kevesen fogadtak volna arra, hogy tanítványa ilyen hosszú kihagyás után a nyolcas táblára jut: összességében mit látott tőle Tuniszban?
– Jó volt újra és újra rádöbbenni, hogy ez a lány tud vívni, jó volt látni a szép vívását, és nagyon örülök, hogy a nyolc közé jutott. Bár ezt vártam, ettől függetlenül az, hogy meg is csinálta, extra teljesítményt igényelt tőle.

– Márton Anna teljesítménye mellett örömre adott még okot Tuniszban, hogy másik tanítványa, Szatmári András végre ismét odaért a dobogóra.
– Andris nagyon rendben volt Tuniszban, irányította az asszóit, jól vívott egész nap.

– Jó ideje tudjuk, képes erre, azt viszont nem, miért nem jut el többször a dobogóig.
– Ezt én sem tudom. Aki így tud vívni, aki ilyen szép tusokra képes, aki nem csak összevissza csapkod a páston, nem tudom, máskor miért nem képes hasonlóra – szoktam is neki mondani a pást mellől, amikor nem így vív, hogy ne idegesítsen fel.

IRÁNY TELKI!

Kardozóink hétfőn érkeztek haza Tuniszból, Márton Anna (BVSC-Zugló) és      Szatmári András      (MTK) kedden még pihenőt kapott, ám szerdán már folytatódik a munka. Ezen a héten még Budapesten, aztán jövő héten a női kardválogatott – amelynek szintén Gárdos Gábor a vezetőedzője – Telkibe teszi át a székhelyét, s a lányokkal tart Szatmári mellett további három férfi kardozó is. A fegyvernem következő világkupaversenyét február 10. és 12. között rendezik – a férfiakét Varsóban, a hölgyekét Taskentben.

– Meg előfordult olyan is, hogy amikor megérkezett egy hazai válogatóversenyre, azt észlelte, vesztésre áll a tanítványa, és akkor...
– ...akkor megkérdeztem tőle, mégis, mit csinál?! Meg hozzátettem azt is, hogy már itt vagyok, most már kezdjen el végre vívni.

– Meg is nyerte azt a versenyt. Ahogy a tuniszit is megnyerhette volna, ám mire kettőt pislantottunk az elődöntőben, 0:5-öt mutatott az eredményjelző.
– Az teljességgel érthetetlen volt. A grúz Szandro Bazadze nagyon jó vívó, márpedig egy ilyen klasszis ellen nem férnek bele azok a technikai hibák, amelyeket Andris elkövetett abban az asszóban.

– Ráadásul felállt az öttusos hátrányból!
– Így történt, ám aztán megint hibázott. Egyébként jól gondolkozott, jól is csinálta a dolgát, csak aztán a kivitelezésbe hibák csúsztak – ezeket kell kiküszöbölni a jövőben.

– Öt éve szerzett legutóbb érmet GP-viadalon Szatmári András: a tuniszi összképet rontja az elveszített elődöntő?
– Nem. Egyfelől azért nem, mert az igaz, hogy 2018-ban volt legutóbb érmes GP-versenyen, ám azóta ért el jó helyezéseket, na meg szerzett egy világbajnoki ezüstöt is. Másfelől pedig már a legutóbbi versenyen, az orléans-i GP-viadalon is láttam tőle jó megmozdulásokat, s bár mindig fontos az eredmény, ha a vívását nézem, nem lehetek elégedetlen.

– Mindkét tanítványa jól szerepelt Tuniszban, ám míg egyikük a visszatérés nehézségeit éli, a másikuknak állandósítania kellene a formáját, vagyis önnek, a mesternek sincs könnyű dolga. Hogyan kell a továbbiaknak a két vívóhoz „nyúlnia”?
– Panka esetében továbbra is a türelem a kulcsszó, emellett a szeretet. Andrishoz kiváltképp csak így lehet nyúlni, őt csak szeretgetni szabad – más kérdés, hogy amikor rosszul vív, akkor erre képtelen vagyok...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik