Szilágyi Áron: Ilyenkor nagyon dühös tudok lenni magamra

– Ez sorozatban a hetedik világbajnokság, amelyen érmet szerez a magyar férfi kardcsapat. Egyetlen vívó van, aki mindegyik együttesben szerepelt.
– Én voltam, én vagyok a bűnös – emelte fel a kezét Szilágyi Áron, miután társaival, Gémesi Csanáddal, Iliász Nikolásszal és Rabb Krisztiánnal átvette az ezüstérmet Tbilisziben, a világbajnokság hetedik napján.

– Nem statisztikában és számokban gondolkodunk, hanem asszókban, döntőkben, eredményekben. Mégis, hogy tetszik ez a sorozat annak a vívónak, aki végigélte a hét vébét?
– Szerencsére itt, Tbilisziben is folytatódott a sorozat, amit 2016-ban kezdtünk – akkor még Decsi András irányításával, most pedig már Nemcsik Zsolt és stábja vezetésével. Örömteli a sikeres menetelés, amelynek során feltűnnek régi és új arcok, hiszen például Iliász Nikolász ott volt az első éremnél, és most is itt van velünk, a hetediknél. Gémesi Csanád állandó harcostársamnak nevezhető, de hadd beszéljek Rabb Krisztiánról, Kikiről is, akinek ez volt az első világbajnoksága, és máris van egy érme. Jó megélni, hogy a magyar férfi kardcsapat folyamatosan ott van a világ élvonalában, hogy nincs „megbicsaklás” a sorozatban. A döntőkben azért előfordul, hogy van, ezúttal is volt, ezért is vagyok szomorú.

– Szomorú vagy csalódott inkább?
– Mindkét érzés bennem van. Őszintén szólva, nem gondoltam volna, hogy ettől az olasz csapattól kikapunk a világbajnokságon. Nagyon sajnálom, hogy így történt, de az ön által említett statisztikának mégiscsak örülök. Szép számsor.

– Láttam már szomorúnak, volt már, hogy hamarabb kiesett, mint szerette volna, hogy valami nem úgy sikerült, ahogyan tervezte. Most ne szakmázzunk, az érdekelne igazán, mi játszódik le ilyenkor a lelkében?
– Haragszom magamra! Folyamatosan jönnek elő a döntőbeli szituációk, és velük párhuzamosan a kérdés: mit lehetett volna jobban csinálni?

– De hát pluszt vívott a döntőben!
– Mindig lehet még több pluszt vívni… Mindig lehet mindent másként, jobban csinálni. Meg aztán hatással vagyunk egymásra is ilyenkor, vagyis az a kérdés is felvetődik, hogyan, miben segíthettem volna jobban a csapatot, a társaimat. Mit kellett volna másként csinálni? Esetleg, ha másképp állunk fel, ha másképp cserélünk? Ilyen és ehhez hasonló kérdések és gondolatok pörögnek a fejemben vég nélkül, de persze parttalanok, mert ha és volna nincs a sportban sem. Ez már így történt. Azért ilyenkor nagyon dühös tudok lenni magamra. Befelé fordulok, és magamban keresem a hibát. Ez majd persze idővel változik.

– Mennyi idő kell hozzá, mikorra csillapodhat a dühe?
– Lehet, hogy már kedden jobb lesz minden, de az is, hogy csak két hét múlva fogom magam jobban érezni. Egy biztos, életem végéig azért nem cipelem magammal ezt az elveszített világbajnoki döntőt.

– Nemcsik Zsolt vezetőedző azt mondta, taktikai vereség volt, mert nem tudtak reagálni az olaszok korábbitól eltérő vívására.
– A magyar adaptív, alkalmazkodó csapat, általában képes reagálni az ellenfél húzásaira. Az is igaz viszont, hogy mi nem ezekre a csapatokra készültünk. Kínával és Romániával vívtunk, holott valójában Egyiptomot és Franciaországot vártuk ellenfélként. Nem okozott gondot: a kínaiak más ritmusban vívnak, mint az egyiptomiak, mégis alkalmazkodtunk. Újat húztak a románok is, nem lett baj belőle. Az alkalmazkodás az egyik erősségünk, általában gond nélkül reagálunk a változásra, az olaszok ellen ebben a döntőben nem sikerült, ezért vagyok igazán szomorú és zaklatott. Júniusban ezt az olasz csapat megvertük az Európa-bajnokság döntőjében… Igaz, Tbilisziben jobban vívtak, ezért csak gratulálhatunk nekik. Igyekszünk jövőre megmutatni, hogy mi vagyunk a jobbak!

– Merthogy akkor biztosan lesz folytatás?
– Mindenképpen, ez nem is kérdéses.

VÉLEMÉNYEK

GÉMESI Csanád, vb-ezüstérmes kardvívó: – Jól vívtunk a nap folyamán, vagyis nem lehetünk elégedetlenek, ám a hangulatunkra mégiscsak rányomja a bélyegét, hogy a döntőt elveszítettük. Annyira csak az járt a fejünkben, és a döntő is így kezdődött, hogy a miénk lesz az arany… Úgyhogy egyelőre erősebb a csalódottság.

RABB Krisztián, vb-ezüstérmes: – Az egyéni után nagyon csalódott voltam, de túl kellett tennem magam a kudarcon, hogy a csapatversenyen jól vívjak. Ez sikerült, ám hiába ez az első világbajnokságom, szerettem volna aranyérmet, szerettem volna ezt a világbajnoki címet!

ILIÁSZ Nikolász, vb-ezüstérmes kardvívó: – Nagyon kemény szezonon vagyunk túl, rengeteget dolgoztunk ezért az éremért, szerintem büszkék lehetünk az ezüstre és magunkra is. A férfi kardcsapat az évek során magasra tette a lécet, szerintem ezúttal is átugrottuk.