Öttusa Eb: Alekszejev és Bauer kettőse negyedik lett

2022.09.13. 21:08
null
Alekszejev Tamara a női váltó lövészet-futás versenyszámában (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)
Kedden a váltóversenyekkel rajtolt a székesfehérvári rendezésű öttusa Európa-bajnokság: a férfiaknál Tamás József és Gyurka Márk Manó hatodik, míg a nőknél Alekszejev Tamara és Bauer Blanka kettőse negyedik lett


Fiatalság és rutin párosult a női váltóversenyben: előbbit a futás-lövészet kombinált versenyszámban, vagyis a laser runon Bauer Blanka képviselte, aki szinte végigrobogott a futópályán, utóbbit Alekszejev Tamaraa vívóteremben nyújtott teljesítményével csillogtatta meg; a magyar kettős teljesítménye a negyedik helyre volt elég a székesfehérvári Európa-bajnokság első versenynapján.

„Jó versenyük volt, és még ha túlzás is lenne azt állítani, hogy versenyben voltak az éremért, fogalmazzunk úgy, hogy tempós futásra ösztökélték a dobogós helyen állókat a záró számban – értékelt Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya. – Ráadásul Blanka az ifjúsági Európa-bajnokságról szinte beesett a felnőttre, a Lignanóból hazafele tartó busz tette le Székesfehérváron hétfőn, kedden pedig már rajthoz is állt itt: azt gondolom, hogy örömből versenyzett, hiszen Olaszországban bronzérmes lett. Tamara pedig januárban szült, versenyről versenyre jön fel, megküzdött azért, hogy a csapatba kerüljön.”

A férfiaknál a junior Európa-bajnokságon legjobban teljesítő Gyurka Márk Manó és a székesfehérvári Tamás József kapott lehetőséget. A duplán hazai pályán szereplő, elsőéves felnőtt öttusázónak a világkupa-sorozatban is a vívással gyűlt meg a baja, s hiába várták az úszás után a második versenyszámot az első helyről a mieink, s kezdtek jól a páston is, végül visszacsúsztak a nyolcadik helyre.

„Ebből is látszik, mennyire fontos a vívás a jelenlegi lebonyolításban: ha jól sikerül, ott lehet maradni az élen, stabilizálva a jó pozíciót, de könnyen el lehet rontani vele az egész versenyt is – vonta le a tanulságot Martinek János, a férficsapat szövetségi kapitánya. – A lovaglásnál egy verőhibával egy helyet előrébb jöttek a fiúk, és a bónuszvívásban is sikerült két csapatot legyőzni, de sajnos Józsi kiugrott a laser run rajtjánál, ezért az első lövészet előtt tíz másodperces büntetést kapott. Végül is jól teljesítették a kombinált versenyszámot, a hatodik, lényegében pontszerző helyen értek célba” – összegzett a szakember.

A helyszínen az első versenynapon megszokott jó hangulat uralkodott, szerdán a női egyéni selejtezővel folytatódik a program.

ÖTTUSA, EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZÉKESFEHÉRVÁR
Férfiváltó. Európa-bajnok: Jan Kuf, Martin Vlach (Csehország) 1455 pont, 2. Lukasz Gutkowski, Kamil Kasperczak (Lengyelország) 1440, 3. Alexandre Henrad, Jean-Baptiste Mourcia (Franciaország) 1433 ...6. Gyurka Márk Manó, Tamás József 1382. Női váltó. Eb: Elzbieta Adomaityte, Ieva Serapinaite (Litvánia) 1342, 2. Oktawia Nowacka, Natalia Dominiak (Lengyelország) 1335, 3. Karolina Krenková, Veronika Novotná (Csehország) 1322, 4. Alekszejev Tamara, Bauer Boglárka 1312

Legfrissebb hírek

Öttusa: Az utóbbi évek egyik legjobb alapozásán vagyunk túl – Belák János

Egyéb egyéni
2026.03.18. 22:19

Koleszár Mihály: Erős a magyar mezőny, nem adják ingyen az ob-címet

Egyéb egyéni
2026.03.17. 18:04

Gulyás Michelle: Hálás vagyok az edzőimnek, akiknek a segítségével érek el sikereket évről évre

Egyéb egyéni
2026.03.16. 22:11

A Nemzetközi Öttusaszövetség szervezi a jövőben az akadálysportok versenyeit is

Egyéb egyéni
2026.03.16. 11:06

Öttusa: Gulyás Michelle ötödször is országos bajnok, Koleszár Mihály sorozatban harmadik ob-címét szerezte meg

Egyéb egyéni
2026.03.14. 19:41

Gulyás Michelle és a BHSE győzött a nőknél a nyílt fedett pályás öttusa ob-n

Egyéb egyéni
2026.03.14. 15:17

Koleszár Mihály: Szerencsére nem egy ennél is fontosabb versenyen rontottam először az OCR-en

Egyéb egyéni
2026.03.14. 00:11

Öt magyar férfi versenyző döntős az öttusa Viwa Openen

Egyéb egyéni
2026.03.13. 18:58
Ezek is érdekelhetik