Vizes Eb: nyolcadik a magyar páros szinkronműugrásban

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
2022.08.18. 17:09
null
Mosena Estilla oldalán Kovács Eszterrel nyolcadik lett 3 méteren a szinkronműugrók között a római Eb-n (Fotó: Dömötör Csaba)
Mosena Estilla és Kovács Eszter a mezőny végén, nyolcadikként zárt a műugrók 3 méteres szinkron számában a római Európa-bajnokság csütörtöki napján – írja az MTI.

 

A 25 esztendős Mosena kedden 1 méteren a 23. helyen végzett, a 17 éves Kovácsnak pedig ez volt élete első felnőtt világversenye.

A magyarok kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, nem hibáztak nagyot gyakorlataik során és az ugrásokat követően mosolygósan értékeltek. Ugyanakkor például az egyik nagy esélyes, a tavalyi budapesti Eb-n ezüstérmes olasz páros második ugrásánál rontott, így gyakorlatilag le is mondhatott az aranyról.

A számot így simán megnyerték a németek, az olaszok bejöttek a második helyre, a bronz pedig a svédek nyakába került.

„Elégedettek vagyunk, mindketten nagyon izgultunk, de ahhoz képest szerintem jól teljesítettünk. Január óta gyakoroltunk együtt, de az Eb előtt nem volt könnyű, hiszen én a világbajnokságon, Eszter az ifjúsági Eb-n szerepelt, ám nagyon élveztük és ez a lényeg. Sokat kell még dolgoznunk, egyénileg is, szinkronban is, de ha folytatjuk, akkor még jobbak lehetünk” – nyilatkozta az MTI-nek Mosena, aki megjegyezte: egy hazai versenyen általában 230 körüli pontszámot szoktak kapni, ezt jó lett volna ezúttal is hozniuk, de egy kontinensviadal nem hasonlítható össze egy otthoni viadallal.

„Én is meg vagyok elégedve magunkkal, nagyszerű dolog, hogy itt tudtunk lenni, kiváló tapasztalatszerzés volt. Nekem ez egy óriási megtiszteltetés, hogy itt lehettem, kicsit stresszes volt a sok néző és kamera előtt, de jól sikerült” – fűzte hozzá Kovács.

Mosena pénteken 3 méteren versenyez, ez lesz az utolsó magyar érdekeltségű szám műugrásban.

VIZES EB, RÓMA
NŐK, SZINKRONMŰUGRÁS
3 MÉTER

1. Lena Hentschel, Tina Punzel (Németország) 281.16 pont
2. Elena Bertocchi, Chiara Pellacani (Olaszország) 260.76
3. Emilia Nilsson Garip, Elena Widerström (Svédország) 257.70
...8. MOSENA ESTILLA, KOVÁCS ESZTER 215.85

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
2026.09.01. 00:09

Népsport: csapatnyi oroszlán és a Bárány

Népsport
2026.08.22. 14:34

Sophie Marceau nyomában – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2026.08.16. 23:37

Magyarország az ötödik helyen végzett a vizes Európa-bajnokság éremtáblázatán

Úszás
2026.08.16. 21:58

Változtatás után: sikeres Eb

Úszás
2026.08.16. 21:45

Kós Hubert Eb-aranyérmes 200 méteres vegyes úszásban

Úszás
2026.08.16. 18:45

Milák Kristóf negyedik lett 50 méter gyorsúszásban az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
2026.08.16. 18:36

A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.16. 11:30