Szabadidősport: kétnaposra bővült a Balaton-átevezés

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.07.05. 13:05
null
Kétnaposra bővült a Balaton-átevezés (Fotó: Balogh László/Nemzeti Sport)
Az idén kétnapos programmal várja az érdeklődőket a nyár egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvénye, a Hervis Balaton-átevezés – írja az MTI.


„Egy éve azt jósoltam, hogy sikeres rendezvényt tartunk majd Zamárdiban. A jóslatom bejött, sőt, részvételi csúcsot döntöttünk, mivel 4200-an tették meg a nyolc kilométeres távot. Kedvelt esemény lett a Balaton-átevezés, amit az is bizonyít, hogy idén már két napra várjuk a vendégeket”
– mondta a július 30-i esemény keddi sajtótájékoztatóján Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere.

Berényi Péter, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szervezési és marketing igazgatója úgy fogalmazott: a 2018-ban indult rendezvény felnőtt, tavaly részvételi csúcsot döntöttek.

„Ez is volt az oka annak, hogy egy éve új helyszínre költöztünk, mert Fonyódot kinőttük. Zamárdiban több mint tízezer ember jelent meg az eseményen” – mondta és bejelentette, hogy már eddig közel 3000 nevezés érkezett, ami azt jelenti, hogy sokan előre beírják a naptárukba az átevezés időpontját.

A sportvezető arról is beszélt, hogy az idén kétnapos lesz az esemény: már pénteken különböző sportprogramok és meglepetések várják a Zamárdiba érkezőket. Berényi Péter megköszönte a szponzoroknak, köztük a névadó Hervisnek a támogatást, mert – ahogy fogalmazott – nélkülük ilyen nagyszabású esemény nem jöhetne létre.

„Az utóbbi években megnőtt a vízisport-eszközök vásárlása” – jelentette ki Dalnoki Balázs, a sportszerkereskedelemmel foglalkozó Hervis Magyarország ügyvezető igazgatója, aki hangsúlyozta, hogy nívós rendezvény mellé álltak névadó szponzorként, és a következő három évben támogatják az eseményt.

„A Balaton-átevezés sport- és közösségi élmény is” – hangsúlyozta.

A július 29-30-i eseményen mindenféle vízi járművel – sárkányhajóval, kajakkal, kenuval, SUP-pal – lehet teljesíteni a zamárdi szabadstrandról rajtoló megmérettetés Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalú, nyolc kilométeres távját.

Legfrissebb hírek

Nagy Nándor és Békési Eszter volt a leggyorsabb a Balaton-átúszáson – videók

Úszás
2026.08.01. 13:20

Az RSM tökéletes hajrával megnyerte az 58. Kékszalagot

Egyéb egyéni
2026.07.30. 22:40

Múlt, jelen, jövő egyszerre a Balatonon – indul a Kékszalag!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 22:19

Kettős Fifty-Fifty-győzelem a Fehér Szalagon

Egyéb egyéni
2026.07.25. 19:30

Még egy héttel elhalasztják a 44. Lidl Balaton-átúszást

Egyéb egyéni
2026.07.23. 13:29

A tavalyinál izgalmasabb és taktikusabb Kékszalag várható

Egyéb egyéni
2026.07.18. 14:30

Erdélyi futballszabadság a Balaton-parton

Hátsó füves
2026.07.16. 11:53

Módosítani kellett a Kékszalag útvonalát az alacsony vízállás miatt

Egyéb egyéni
2026.07.10. 15:25