Sportlövő-vk: Mészáros Eszter bronzérmes Csangvonban

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.07.11. 08:40
null
Mészáros Eszter bronzérmes Csangvonban (Fotó: Földi Imre, archív)
A nők légpuska versenyszámában Mészáros Eszter bronzérmet nyert a sportlövők dél-koreai világkupa-versenyén, Csangvonban – írja az MTI.


A hazai szövetség tájékoztatása szerint Mészáros a fináléban 260.1 körrel zárt, míg a döntő másik magyar résztvevője, Bajos Gitta az ötödik helyen végzett 205.5-tel.

A szám alapversenyét vasárnap rendezték, ahonnan Bajos az első helyen (630.6 kör), Mészáros nyolcadikként (628.8) jutott be a nyolcas fináléba. Az új szabályok értelmében az 5x5 lövés végén az első két helyen álló még külön versenyt vívott az aranyéremért. Az első helyen végző Lucie Brázdová (261.3) mögött Mészáros és Sidi Roxana is 260.1 körrel zárt a második helyen, a szétlövés azonban a román versenyzőnek kedvezett (10.5–10.4), így ő lőhetett az aranyéremért.

„Az alapverseny hullámzó volt, de az eleje és a vége is jól ment. A döntő sem alakult rosszul, bár az első öt lövés mehetett volna jobban is. Pedig időben megérkeztem, célra tartottam, átszellemültem – idézte a szövetség közleménye Mészárost. – Örülök a bronzéremnek, amit a finálé második felében harcoltam ki. Tudom, hogy akár az aranymeccsig is eljuthattam volna, de ennek az éremnek azért is örülök nagyon, mert ez az első Ázsiából.”

A férfiak 10 méteres puskás számában Péni István 627.8 körrel kilencedik lett, egyetlen tizeddel maradt le a fináléról.

Legfrissebb hírek

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
16 órája

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
2026.09.23. 21:25

Sportlövő Masped-kupa: két magyar bronzéremmel zárult a verseny

Egyéb egyéni
2026.09.19. 16:57

Péni István és Vintze Regina is aranyérmes a sportlövő Masped-kupán

Egyéb egyéni
2026.09.17. 20:25

Sportlövő Masped-kupa: Péni István remekelt légpuskában

Egyéb egyéni
2026.09.16. 15:20

Sportlövészet: Mészáros és Péni sikere a vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.13. 19:12

Péni István kiváló eredménnyel győzött az 50 méteres puska vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.12. 19:09

Paralimpia 2028: megvan az első magyar kvóta!

Egyéb egyéni
2026.09.10. 10:08