MOB: a sportújságírók képviselői visszatértek a szervezetbe

MTI/R. P.MTI/R. P.
2022.07.15. 17:38
null
Fotó: MSÚSZ
Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a szervezet tagjaként hivatalosan nyilvántartásba vette a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) delegáltjait.

 

Az MSÚSZ közösségi oldalán emlékeztetett: tavaly ősszel lépett életbe a MOB új alapszabálya, amelynek nyomán a sportszakmai szervezetek, sportklubok képviselői elestek a MOB-tagságtól.

Az MSÚSZ informálisan, valamint Novotny Zoltán tiszteletbeli elnök révén formálisan is határozottan jelezte a MOB akkori vezetőinek, hogy a legkevésbé sem ért egyet az új alapszabállyal – áll a szövegben.

A tagság december végén megvonta a bizalmat Kulcsár Krisztián MOB-elnöktől, akinek Gyulay Zsolt lett az utódja. A közgyűlés – az új elnök ígéretének megfelelően – elfogadta az új alapszabályt, így a „száműzött” szervezetek képviselői visszatérhettek a MOB-ba.

A sportújságírók két tagot delegálhattak. Az MSÚSZ elnöksége Szöllősi György elnököt és Csisztu Zsuzsa alelnököt jelölte a tisztségre, akik a következő – ősszel esedékes – MOB-közgyűlésen teljes jogú tagként vehetnek majd részt. Ugyancsak meghívott lesz Novotny Zoltán, az MSÚSZ tiszteletbeli elnöke, aki a MOB-érdemrend kitüntetettjeként mint tiszteletbeli tag jogosult részt venni a szervezet ülésein.


Újra vannak sportújságírók a MOB-ban

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára arról tájékoztatta...

Posted by Magyar Sportújságírók Szövetsége onFriday, July 15, 2022

 

 

(MTI)

Legfrissebb hírek

Emlékoszlopot állítanak a magyar olimpiai bajnokok tiszteletére

Tenisz
2026.10.22. 12:52

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

Afrika először – hamarosan útra kelnek ifjú olimpikonjaink Dakarba

Egyéb egyéni
2026.10.09. 11:31

LA 2028: országúton, a hegyi és a BMX szakágban remél kvótát a Magyar Kerékpáros-szövetség

Kerékpár
2026.10.08. 15:23

A BOM csatlakozik a MOB olimpiai kezdeményezéséhez

Egyéb egyéni
2026.10.07. 10:45

Olimpia 2036: Gyulay Zsolt kérte, hogy tárgyalják meg a MOB koncepciójavaslatát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 16:19

A MOB érdekképviseletet és közvetítői szerepet vállal a szövetségek és a sportirányítás között

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:15

A MOB több esetben mellőzte a közbeszerzési eljárást az ÁSZ szerint

Egyéb egyéni
2026.08.31. 13:18