Csupasport: Kínában tévésztár lett, majd két Guinness-rekordot is felállított a magyar triálos

2022.05.02. 21:08
Hegedűs László neve egybeforrt a magyar extrém kerékpározással, teljesítményével beírta magát a kerékpársport történelemkönyvébe.

Hegedűs László első versenyére 2003 végén került sor, egy amatőr eseményen a huszonnégy indulóból a huszonegyedik helyen végzett. Ez egyáltalán nem szegte kedvét, inkább arra sarkallta, hogy még többet és még keményebben eddzen. 2006-ban junior országos bajnoki címet szerzett, 2011-ben Európa-bajnoki ötödik helyezést ért el, megkapta az Év triálsportolója különdíjat, a következő évben neki ítélték az Év kerékpárosa díjat, majd 2013-ban Kínában megnyert egy tévéshow-t, amit több mint tízmillióan néztek.

„A mostanában nem túl népszerű Vuhanban vették fel a műsort, a világ megannyi pontjáról érkeztek versenyzők. Külön érdekesség volt, hogy vízre építették a pályát, aki a legtovább jutott, az nyert. A verseny napjára elég durva időjárást jósoltak, meg is érkezett: a hatalmas szél elfújta a sátrakat. Elég instabilak voltak az akadályok, nagyon oda kellett figyelni. Végül fölényesen nyertem egy japán és egy kínai előtt.”

Hegedűs László ezt követően két Guinness-rekordra készült fel, ennek története a csupasport.hu oldalán olvasható.

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
Tegnap, 7:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Szoboszlai a BL-ben: gól és győzelem; női kosarasok: Ide nekünk az oroszlánt is!

E-újság
2026.09.10. 00:07