Csupasport: korábbi válogatott futballisták futókihívásai

T. N.T. N.
2022.04.12. 19:35
Dombi Tibor és Ferenczi István összesen 44-szer léptek pályára a nemzeti csapatban, visszavonulásuk után pedig futócipőt húztak.

Dombi Tibor 2016 nyarán, Ferenczi István 2018 júliusában hagyta abba a profi futballt, s egyikőjük sem gondolta, hogy most nem a gólokról, hanem a kilométerekről beszélnek majd.

„Akkor persze csak a futball érdekelt – mondta a 48 éves Dombi Tibor, korábbi 35-szörös válogatott játékos. – Amikor profi játékos voltam, sokkal hosszabb volt a téli szünet, mint most, s én a pihenő alatt is futottam. Mindig szerettem a száraz futásokat, nem volt problémám vele. Lukács Lászlóval, a Tankcsapda frontemberével és néhány barátunkkal közösen vettem részt az első versenyemen, amely egy félmaratoni volt Barcelonában. Először indultam ilyen jellegű eseményen, több tízezer versenyző és hatalmas hangulat fogadott. A huszonegy kilométeren végig szurkoltak a helyiek, szólt a zene, mindenki mosolygott, elképesztő volt. Alig vártam, hogy ott legyek a következő versenyemen.”

A ZTE jelenlegi erőnléti edzője, Ferenczi István elmondta, játékoskorában mindig jól bírta a futótréningeket, mindig a legjobbak között volt a felméréseken, s úgy érzi, előnyt jelent neki, hogy korábban egész életében sportolt.

„Tibihez hasonlóan én sem gondoltam, hogy egyszer a futás világában találom magam – vette át a szót a 44 éves, korábbi kilencszeres válogatott csatár. – Olvastam az ultrafutásról, tudtam róla, hogy kik a leghíresebb magyarok. Teljesen más sport, mint a futball, nagyon örülök, hogy belecsöppentem, hiszen remek időtöltés, óriási kihívásokat találok benne.”

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05

Az Ultrabalaton női versenyében spanyol siker született

Csupasport
2026.04.25. 07:11

Törőcsik Zsófia új világcsúcsot ért el szabadtüdős merülésben

Csupasport
2026.04.20. 11:32

Elkezdődött a kerékpáros Ring-sorozat – a Mátrában rendezik meg a 2. állomást

Csupasport
2026.04.19. 11:14

Bemutatták a legfittebb magyarról, Horváth Lauráról szóló dokumentumfilmet

Csupasport
2026.04.17. 11:13

107 méteres merülés – edzésen már sikerült a világcsúcs Törőcsik Zsófiának

Csupasport
2026.04.16. 15:04

A nagy fejlődés ob-ezüstérmet jelentett Szőke Csaba számára

Csupasport
2026.04.07. 09:00

Csaknem háromezren futottak a Maratonman-sorozat nyitányán

Csupasport
2026.04.04. 13:48
Ezek is érdekelhetik