Csupasport: Nyircsák vb-arannyal búcsúzna a junioroktól

Vágólapra másolva!
2022.03.15. 18:31
Ebben az évben indul utoljára a juniorok között testépítőnk, s tavaly elvesztett vb-címe visszaszerzésével lépne a felnőttek közé.

Egy junior Európa-bajnoki negyedik hely és egy junior-világbajnoki ezüstérem a tavalyi mérlege a hazai testépítés egyik legnagyobb ígéretének, a 23 esztendős Nyircsák Józsefnek, akit 2021-ben az év legjobb magyar testépítőjének választottak. Nyircsák Józsefnek, akit 2021-ben az év legjobb magyar testépítőjének választottak.

„Összességében elégedetten tekintek vissza a múlt esztendőre – mondta a Csupasportnak a fiatal sportoló, aki jövőre már a felnőttek között lép színpadra. – Az Európa-bajnokságra nem úgy sikerült a formaidőzítés, ahogyan terveztem, ezért lecsúsztam a dobogóról. Ha lett volna még egy-két hetem a felkészülésre, biztos, hogy eredményesebben szerepelek. Az Eb után leginkább arra összpontosítottam, hogy megtartsam a formámat az őszi világbajnokságra, amelyen második lettem. Sajnos nem sikerült megvédenem a kétezerhúszban szerzett junior-világbajnoki címemet a Games Classic Bodybuilding kategóriában, de így sem vagyok szomorú. Utólag visszatekintve az eseményekre úgy vélem, az első helyen végző finn versenyző nem feltétlenül volt jobb nálam. Ennek ellenére nagyon elégedett vagyok az ezüstéremmel, mert rendkívül erős mezőnyben értem el. Bátran kijelenthetem, hogy jól sikerült az elmúlt évem.”

A testépítő ebben az évben indul utoljára a juniorok mezőnyében, ezért különösen elszánt.

„Nagy terveim vannak, ezért belehúzok a versenyzésbe. Két-három hónapja csak tömegnöveléssel foglalkozom, és februárban elkezdtem diétázni, hogy a lehető legjobb formában utazhassak az Európa-bajnokságra. Harmadik éve igyekszem érmet szerezni kontinenstornán, remélem, megtörik a jég. Az elmúlt évhez képest rengeteget fejlődtem, ezért célom, hogy dobogóra álljak. Külön öröm, hogy sok segítséget kapok a hazai szövetség elnökétől, Huber Istvántól, aki hetente egy-két napon foglalkozik a mell- és a hátizmom fejlesztésével. Úgy lenne kerek az évem, ha az őszi világbajnokságon visszaszerzem az elsőséget.”

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
17 órája

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54

Szoboszlai Dominik: Elvégeztem a házi feladatot; Döntetlen a Panathinaikosz ellen – az FTC még veretlen!

E-újság
2026.01.23. 00:01

Kalandos esztendőn van túl, de már megvannak az idei céljai 

Csupasport
2026.01.19. 17:14

A kilátók bajnoka kedvelt túracélpont lehet 2026-ban

Csupasport
2026.01.18. 14:23
Ezek is érdekelhetik