Csupasport: a célját elérte, négy óra alatt futott a maratonin

2022.03.04. 19:00
Stötzer Nikoletta tavaly 3:39:59 alatt ért célba, majd decemberben megsérült, és nem tudja, mikor versenyezhet újra.

Stötzer Nikoletta célja a négy órán belüli maratoni volt, amelyet Zsiros Márk felkészítésével tavaly sikerült is teljesítenie. A téli-tavaszi időszakban előszeretettel teljesít instant köröket, mint a Garmin Mókus-kör, Mókuska, az Agaras vagy a Nyuszis kör, decemberben viszont megsérült az IT-szalagja, így nem tudja, mikor futhat legközelebb.

„Először kétezerhatban futottam, akkor a Margitszigeten maximum egy kört teljesítettem – mondta a Csupasportnak Stötzer Nikoletta.Emellett görkorcsolyáztam, és úgy gondoltam, jó lenne növelni a távot. Később úgy éreztem, könnyen megy a két szigetkör, így jöhet a félmaratoni. Kétezerkilencben futottam az első félmaratonimat, két óra egy perces idővel. Ezután abbahagytam, nem foglalkoztam a sporttal és a futással, ráadásul külföldre költöztem. Később hazajöttem, s a munka mellett nem volt időm sportolni. Az egyik kolléganőm azonban azt mondta, sportos és energikus vagyok, tök jó lennék személyi edzőnek. El is végeztem egy képzést, ezzel egy időben ismét elkezdtem futni, örültem, hogy ismét visszatért az életembe.”

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
Tegnap, 7:25

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30