Triatlon: egy évre eltiltották az orosz szövetséget

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.12.13. 15:53
null
Illusztráció: AFP
A Nemzetközi Triatlonszövetség (WT) egyéves eltiltássál sújtotta az orosz szervezetet (RTF) az ország „jelentős számú” doppingesete miatt.

A WT hétfői közleményében jelezte: Oroszország 2022 végéig nem rendezhet a sportágban világeseményeket, beleértve európai viadalokat, míg a szervezet tisztségviselői ebben az időszakban máshol sem működhetnek közre ilyen versenyeken. Továbbá felszólították az RTF-t, hogy az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) közreműködésével az ország összes triatlonosát ellenőrizze le, valamint a doppingvétség miatt már elmarasztalt versenyzőik korábbi pénzdíjait fizesse vissza.

A döntés előzménye, hogy az októberben eltiltott Igor Poljanszkij lett az első sportoló, akit pozitív doppingmintája miatt hivatalosan is kizártak a tokiói olimpiáról. Poljanszkij az egyéni versenyben a 43., a vegyes váltó tagjaként pedig a 14. helyen ért célba. Még abban a hónapban Alekszandr Brjuhankov, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, háromszoros olimpikont is eltiltottak. Augusztusban pedig a váltóban világbajnok és kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes Vlagyimir Turbajevszkij kapott eltiltást.

Legfrissebb hírek

Triatlon: Szalai Fanni aranyérmes az ausztriai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
16 órája

Németh Gergő és Zelinka Gabriella győzött a középtávú triatlon ob-n

Egyéb egyéni
2025.06.14. 15:13

Triatlon szupersprint ob: újbudai siker mindkét nem váltóversenyében

Egyéb egyéni
2025.06.08. 12:29

Triatlon szupersprint ob: férfiaknál Szűcs, a nőknél Pusztai nyert

Egyéb egyéni
2025.06.07. 19:16

A hónap utánpótlásedzője: május jelöltjei

Utánpótlássport
2025.06.05. 09:00

Triatlon, vb-sorozat: Lehmann Csongor tizedik lett Algheróban

Egyéb egyéni
2025.05.31. 18:23

A Tiszaújváros nyerte a férfi triatlon csapat ob-t

Egyéb egyéni
2025.05.24. 19:15

A paratriatlonos Mocsári Bence világkupa-győztes Szamarkandban

Egyéb egyéni
2025.05.24. 09:09
Ezek is érdekelhetik