Csupasport: testépítők, akik sosem nyertek a Mr. Olympián

2021.12.20. 19:32
Számos profi bodybuilder járt már a testépítők csúcseseményén, és rengetegen is vannak, akik nem tudták megszerezni a bajnoki címet.

Minden profi testépítő álma, hogy legalább egyszer eljusson a bodybuilderek csúcseseményére, a nagy pénzdíjjal járó, évente megrendezett Mr. Olympiára, és ha már ott van, meg is nyerje. Van, akinek sohasem sikerül, holott megvan hozzá a tehetsége. Megdöbbentő, de a verseny 1965 óta íródó történetében eddig csupán 16 testépítő kapta meg a győztesnek járó Sandow-szobrocskát, és sokaknak csak álom maradt az elsőség. Bemutatunk öt ismert versenyzőt, akinek – bár megvolt hozzá a tudása és az ereje – valami miatt mégis le kellett mondania a Mr. Olympia-elsőségről.

Louis Jude Ferrigno

Rosszkor volt rossz helyen. Sokak szerint ugyanis, ha nem lett volna Schwarzenegger, akkor Ferrigno lehetett volna a hetvenes évek Mr. Olympia-királya. Mivel azonban a sportban sincsen „ha”, Ferrignóra örökös másodikként emlékszik a testépítővilág. 1974-es Mr. Olympia-debütálása előtt sorra nyerte az amatőr versenyeket, közöttük a Mr. Universe-t és a Mr. Americát, így sokan gondolták, hogy ő véget vet Schwarzenegger 1970 óta tartó győzelmi sorozatának. Bár Ferrigno méreteiben felülmúlta Arnie-t, tudásban és karizmában alulmaradt: 1974-ben második, 1975-ben „csupán” harmadik lett.

A teljes cikket elolvashatja – videókkal megtámogatva – a csupasport.hu weboldalon!

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
Tegnap, 7:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Szoboszlai a BL-ben: gól és győzelem; női kosarasok: Ide nekünk az oroszlánt is!

E-újság
2026.09.10. 00:07