Vívás: Uszmanov maradt a nemzetközi szövetség elnöke

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.11.27. 19:20
null
Uszmanovnak nem kellett vívnia (Fotó: Getty Images)
Közfelkiáltással Aliser Uszmanovot választotta meg elnökké a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) lausanne-i kongresszusa – az üzbég születésű 68 éves orosz sportvezető a negyedik ciklusát kezdi meg.

 

A tisztet 2008 óta ellátó Uszmanov megbízatása eredetileg tavaly novemberig élt volna, de a koronavírus-járvány miatt a tisztújítást egy évvel elhalasztották. A megnyújtott olimpiai ciklus után csak Uszmanov jelentkezett a posztra.

Megválasztását követően úgy fogalmazott – amint az a FIE közleményéből kiderül –, hogy a sportág erősebb, mint valaha, a fejlesztési programok révén dinamikusan nőtt, és a népszerűségét is sikerült növelnie. Külön kiemelte, hogy az idei, tokiói olimpián volt először teljes a program, azaz mindegyik fegyvernemben a férfiaknál és a nőknél is rendeztek egyéni és csapatversenyt is.

Legfrissebb hírek

Néhány nappal újraválasztása után felfüggesztették a Nemzetközi Vívószövetség orosz elnökét

Egyéb egyéni
2024.12.06. 15:08

Csampa Zsolt: Több éves munka sikere, hogy mindenütt vannak magyarok

Egyéb egyéni
2024.12.01. 18:00

Ismét van magyar a vívás nemzetközi vezérkarában

Egyéb egyéni
2024.11.30. 21:16

Ismét Uszmanovot választotta elnöknek a Nemzetközi Vívószövetség

Egyéb egyéni
2024.11.30. 14:08

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Márton Anna: Aranyszabály nálunk, ha magyar vív magyarral, akkor a győztesnek meg kell nyernie a versenyt is…

Párizs 2024
2024.07.29. 15:27

Szűcs Luca és Márton Anna is negyeddöntős

Párizs 2024
2024.07.29. 14:56

Muhari Eszter: Bronzérmes vagyok? Még nem hiszem el, kell egy kicsi idő feldolgozni

Párizs 2024
2024.07.27. 22:05
Ezek is érdekelhetik