Csupasport: ismét Mamdu Elsszbiaj a Mr. Olympia

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2021.10.10. 18:23
null
Ismét Mamdu Elsszbiaj a Mr. Olympia (Fotó: csupasport.hu)
Tavalyi sikere után az egyiptomi versenyző idén is győzött a profi testépítők csúcseseményének nyílt kategóriájában, míg Molnár Péter a 14. helyen végzett a klasszikus testépítők között.

 

Október 7. és 10. között az egyesült államokbeli Orlandóban rendezték meg az 57. Mr. Olympiát, amelyen a világ legjobb testépítői és fitneszversenyzői összesen 11 kategóriában mérték össze tudásukat. A klasszikus testépítők között színpadra állt Molnár Péter is, aki nem vallott szégyent élete első Mr. Olympia-fellépésén.

A legnagyobb érdeklődés természetesen a férfiak klasszikus, súlykorlát nélküli (nyílt) kategória küzdelmeit övezte, amelyen a tavalyi első egyiptomi Mamdu Elsszbiaj (Big Ramy) sikerrel védte meg címét, így idén is ő kapta a győztesnek járó Sandow-trófeát, no meg az elsőségért járó 400 ezer dollárt. A második helyen a 2019-es nyílt kategória győztese, az amerikai Brandon Curry végzett, míg a dobogó harmadik fokára az iráni Hadi Csupan állhatott fel. Érdekesség, hogy a szeptemberi Arnold Classic USA nyílt kategóriájának győztese – mint ismert, itt lett nyolcadik Molnár Péter, aki klasszikus testépítésben indult –, az amerikai Nick Walker ötödik lett élete első Mr. Olympia-fellépésén.

Ami pedig a magyar érdekeltséget illeti, a Mr. Olympián idén debütáló Molnár Péter a klasszikus testépítők között a 14. helyen végzett a 27 versenyzőt felvonultató mezőnyben.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik