Öttusa: A tájékozódás időszakában vagyunk – Martinek János

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2021.08.31. 13:35
null
Martinek János az edzőtáborozást tervezi (Fotó: Tumbász Hédi – archív)
Bár még nem ért véget az öttusázók versenyidénye, a sportág hazai vezetői már a következő időszakot készítik elő – írja az MTI.


„A versenyzők egy része már megérdemelt pihenőjét tölti, mások viszont, az újdonsült olimpiai bronzérmes Kovács Sarolta vezérletével még egy nemzetközi versenyt teljesítenek az idén”
– mondta az MTI-nek Martinek János, a férfiak szövetségi kapitánya.

Hozzátette, hogy Kállai Ákos női kapitány irányításával szerdától a lengyelországi katonai világbajnokságon szerepel a tokiói olimpiát szintén megjárt Kasza Róbert, valamint Demeter Bence, Szabó Illés, Bruckmann Gergő, Erdős Rita, Guzi Blanka és Simon Sarolta. Az öttusázók októberben kezdik meg az egyesületi felkészülést, majd október második felében kerül sor a válogatott hagyományos idénynyitó lovastáborára.

„A lovastábor már évtizedek óta szerepel a naptárunkban, az idén viszont új lesz a helyszín. Bábolnát választottuk, ahová a tatai edzőtáborból járunk majd át lovagolni, míg a táborban lehetőség lesz az úszásra és a futásra. A korábbi helyszíneken nem tudtuk megvalósítani az ilyen komplett felkészülést” – mondta Martinek János.

Kiemelte, jelenleg a tájékozódás időszakát élik, felmérik, milyen lehetőségek vannak magaslati vagy meleg égövi táborozásra. A tervezést ugyanakkor megnehezíti, hogy a pandémiával is számolni kell, ezért több lehetőséget is megvizsgálnak.

Legfrissebb hírek

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
8 órája

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09