„Pontosan tudom, mit jelent a magyarságunkért kiállni és megdolgozni”

„Amikor megkaptam a magyar állampolgárságot, sokan kérdezték tőlem, milyen érzés végre magyarnak lenni – idézte fel emlékeit Gergely István a Nemzeti Sportnak. – Mindenkinek azt válaszoltam, hogy nem lettem nagyobb magyar és rosszabb szlovák sem, hiszen a magyar öntudatomat nem az határozta meg, hogy van-e magyar útlevelem vagy nincs. A magyarságommal kapcsolatos érzelmeimet édesanyámtól kaptam, rengeteget foglalkozott ezzel a kérdéssel irányunkba, és amikor sportolni kezdtünk, akkor figyelmeztetett rá: minden egyes nap dupla annyit kell dolgoznunk itt Szlovákiában, mert magyarok vagyunk. Én ebben a tudatban nőttem fel, ezt a szemléletet hoztam magammal Magyarországra is, és most is többet és többet dolgozom azért, hogy sikereket érhessek el a csapatommal, a BHSE-vel. A magyar himnuszhoz is erős az elköteleződésem, hiszen minden szilveszterkor a mi himnuszunkat hallgattuk, anyu felállva és sírva, aminek a jelentőségét gyerekfejjel még nem, de később megértettük, átéltük mi is azokat az érzelmeket, amelyeket ő élt meg a szívében. Amikor olimpiai bajnokként a dobogó tetején állva hallgattam a Himnuszt, a sok-sok érzés mellett ez a kép is bevillant. Ott kavargott a fejemben az önbeteljesítés érzése, a hála, hogy egy ilyen jó csapat tagja lehetek, hogy szakmailag és emberileg is szeretetben élhetem meg ezt a csodát. A Himnuszt hallgatva újraéli az ember, hogy mit jelent külföldön magyarnak lenni, és mit jelent Magyarországon. Én örülök neki, hogy határon túli magyar lehettem, mert pontosan tudom, hogy mit jelent a magyarságunkért kiállni és megdolgozni. Ugyanakkor azt kell mondjam, a sport valamilyen szinten közös nyelv is tud lenni ebben a kérdésben, hiszen a szlovák vízilabda egy olyan mikroközösség, egy olyan pici területe volt az életünknek, amelyen belül sokan elfogadták én és az öcsém magyarságát.”