Tokió 2020: kiterjesztették a járványügyi vészhelyzetet Japánban

2021.05.14. 12:01
null
Japánban az emberek nem akarnak olimpiát (Fotó: AFP)
A koronavírus-fertőzések emelkedő adatai miatt, alig három hónappal a tokiói olimpia előtt kiterjesztették a járványügyi vészhelyzetet Japánban.

 

Nisimura Jaszutosi illetékes miniszter pénteken közölte, hogy a szigetország kormánya Hokkaido, Okajama és Hirosima prefektúrákban is szigorításokat vezet be május 31-ig.

A kabinet nemrég meghosszabbította a vészhelyzetet a játékoknak otthont adó Tokióban, és immár hat régióra kiterjesztette azt. A pénteken bejelentett három tartományt illetően korábban csak a vészhelyzet egy enyhített verziójáról volt szó, de a szakértők keményebb fellépést javasoltak.

A vészhelyzet ugyanakkor nem jelent teljes lezárást: az éttermek és bárok nem forgalmazhatnak alkoholt, és csak 20 óráig tarthatnak nyitva. A lakosságot felszólították, hogy csak indokolt esetben hagyja el az otthonát, a vállalatoknak pedig lehetővé kell tenniük a távmunkát. A bevásárlóközpontok és mozik vagy zárva vannak, vagy csak korlátozott ideig lehetnek nyitva. A kulturális és sporteseményeken legfeljebb ötezer néző lehet jelen.

A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a pandémia miatt a japánok kétharmada nem szeretné, ha idén nyáron megrendeznék a tavalyról elhalasztott tokiói olimpiát. Egy múlt héten elindított, olimpiarendezést ellenző petíciót több mint 300 ezren írtak már alá.

A lakosság beoltottságának aránya a szigetországban továbbra is rendkívül alacsony.

Külföldi nézők és külföldi önkéntesek nem utazhatnak az olimpiára, de ezek az intézkedések sem enyhítették a játékok megrendezése miatti aggodalmat országszerte.

Az olimpia július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Az Ázsia-kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
2026.07.23. 19:07

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33