Asztalitenisz: Szudi Ádám győzelemmel kezdett

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2021.04.21. 16:19
null
Szudi Ádám fontos sikerrel kezdett (Fotó: Török Attila, archív)
Szudi Ádám sikerrel vette az első akadályt a guimaraesi európai egyéni olimpiai selejtező első szakaszának csoportkörében, a moldovai Andrei Putuntica elleni győzelem fontos lépés az egyenes kieséses táblára jutás felé.

 

 

A sorsolás után az E-jelű négyest izgalmas csoportnak titulálta Szudi Ádám, s az első kör alapján jól tippelt. A csoportban előbb a finn színekben versenyző Oláh Benedek vívott nagy csatát a dán Tobias Rasmussennel, s 2:2 után két rendkívül kiélezett szettben fordította a maga javára a mérkőzést. Ezt követően a 24 éves magyar bajnoki címvédő a feltörekvő, s Muskó Péter szövetségi kapitány által „ügyes”-nek jellemzett moldáv Andrei Putuntica ellen állt asztalhoz. Az első két játszma simán alakult, aztán a balkezes moldáv felszívta magát, szépített, de szerencsére Szudit ez nem zökkentette ki, s végül 4:1-re hozta a kötelezőt.

Az esti programban fontos összecsapás következik, ugyanis az első körben győztes Oláh és Szudi találkozik, a győztes pedig szinte biztosan ott lesz a holnap este kezdődő egyenes kieséses szakaszban.

ASZTALITENISZ
OLIMPIAI SELEJTEZŐ, EGYÉNI (GUIMARAES)
FÉRFIAK
E-csoport

Szudi Ádám–Putuntica (moldáv) 4:1 (7, 7, –11, 5, 7),
Oláh (finn)–Rasmussen (dán) 4:2 (5, 3, –11, –7, 9, 9)

 

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik