Tokió 2020: olimpiai helyszín nem sérült a földrengésben

Vágólapra másolva!
2021.02.15. 13:05
null
Megrongálódott út Mijagi prefektúrában (Fotó: AFP)
Nem okozott károkat a nyári tokiói olimpia létesítményeiben a Japánt minap sújtó földrengés – írja az MTI.

 

A Kyodo News hírügynökség beszámolója szerint az ország keleti partjainál, a Csendes-óceánon bekövetkezett, a Richter-skálán 7.3-as erősségű szombati földmozgás a leginkább Fukusima prefektúrát érintette, de hatását a tőle 200 kilométerre fekvő Tokióban is érezni lehetett. Az eddigi információk szerint csaknem százan sérültek meg, és 950 ezer háztartásban ideiglenesen szünetelt az áramszolgáltatás, szökőárriadót azonban nem rendeltek el.

2011 márciusában pusztító, 9-es erősségű földrengés rázta meg Fukusimát, a rengést követő szökőárban pedig csaknem 20 ezer ember vesztette életét.

A hétvégi természeti csapás a térségben levő olimpiai helyszíneket nem rongálta meg. A fukusimai Azuma Stadion, amely a nyári játékokon baseball- és softball-mérkőzéseknek ad otthont, éppúgy sértetlen maradt, mint az olimpiai futballmeccsek színhelyéül szolgáló két létesítmény, a Mijagi és a Kasima Stadion.

A 2020-ról ez év nyarára halasztott tokiói olimpia július 23-án kezdődik és augusztus 8-án zárul, majd augusztus 24-től szeptember 5-ig a paralimpiai játékok következnek.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Euró-tízmilliókban mérhető profitot hozott a párizsi olimpia

Egyéb egyéni
2025.06.13. 06:39

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46

Berlin bemutatta tervezett pályázatát a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
2025.05.28. 10:43

Berlin 2036-ban vagy 2040-ben nyári olimpiát rendezne

Egyéb egyéni
2025.05.23. 21:28

Visszavonul Jörgen Graabak, az északi összetett négyszeres olimpiai bajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.23. 20:22

Brisbane 2032: a NOB szerint a szervezők jól haladnak

Egyéb egyéni
2025.05.23. 11:17

Két évre eltiltották a párizsi olimpia előtt felfüggesztett lengyel magasugrót

Párizs 2024
2025.05.20. 21:39

„A fair play mindig belülről, szívből jön” – vallja a Nemzet Sportolója, Kamuti Jenő

Egyéb egyéni
2025.05.20. 12:03
Ezek is érdekelhetik