Csupasport: „Sikeres évünk volt testépítésben és fitneszben”

T. N.T. N.
2020.12.14. 18:18
Címkék
Régen szerepeltek ilyen sikeresen testépítő- és fitneszversenyzőink a nemzetközi porondon, mint az idén. Huber Istvánnal, a honi szövetség elnökével beszélgettünk a háttérről és a folytatásról.

– Bejött a számítása?
– Teljes mértékben – felelte Huber István, a honi szövetség elnöke. – Rendkívül szerencsésnek érezhetjük magunkat, mert versenyzőink csodás eredményeket értek el ebben az évben. Példaképpen említhetem a romániai junior-világbajnokságot, amelyen tizenkilenc versenyzőnkből tizennyolc jutott a döntőbe. Mindemellett Nyircsák József és Vágó Virág személyében két világbajnokot ünnepelhettünk, és számos érmet, valamint döntős helyezést is szereztünk. Ennél jobb szereplésről nem is álmodhattam volna. A felnőttvébére nagy létszámú juniorgárdával mentünk ki, amely a várakozáson felül szerepelt. A csapat majdnem minden tagja döntős volt, s akik nem, azok is pontszerző helyen végeztek. Összességében elmondható, a koronavírus-járvány ellenére a magyar versenyzők nagyon jól szerepeltek az idén a különböző nemzetközi viadalokon.– Bejött a számítása?
– Teljes mértékben – felelte Huber István, a honi szövetség elnöke. – Rendkívül szerencsésnek érezhetjük magunkat, mert versenyzőink csodás eredményeket értek el ebben az évben. Példaképpen említhetem a romániai junior-világbajnokságot, amelyen tizenkilenc versenyzőnkből tizennyolc jutott a döntőbe. Mindemellett Nyircsák József és Vágó Virág személyében két világbajnokot ünnepelhettünk, és számos érmet, valamint döntős helyezést is szereztünk. Ennél jobb szereplésről nem is álmodhattam volna. A felnőttvébére nagy létszámú juniorgárdával mentünk ki, amely a várakozáson felül szerepelt. A csapat majdnem minden tagja döntős volt, s akik nem, azok is pontszerző helyen végeztek. Összességében elmondható, a koronavírus-járvány ellenére a magyar versenyzők nagyon jól szerepeltek az idén a különböző nemzetközi viadalokon.

A teljes interjút elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

 

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
11 órája

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Csupasport
2026.05.02. 16:52

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05
Ezek is érdekelhetik