Csupasport: Molnár Péter indulhat a jövő évi Mr. Olympián!

T. N.T. N.
2020.11.30. 19:35
Címkék
A magyar sportember novemberben Romániában megnyerte élete első profi versenyét, s részt vehet a jövő évi Mr. Olympián klasszikus testépítésben, amely kategóriában hazai versenyző még nem indult.

– Korábban többször hangsúlyozta, nem szeretne profi lenni. Most, hogy kvalifikálta magát a jövő évi Mr. Olympiára, megváltozott az álláspontja?
– Igen, mivel elhatároztam, megszerzem a profi kártyát – válaszolta Molnár Péter testépítő, aki novemberben a bukaresti Romania Muscle Fest Pro elnevezésű versenyen először az amatőrök, majd a profik mezőnyében is nyert, s utóbbi sikerének köszönhetően kvalifikálta magát a 2021-es Mr. Olympiára, amelyen a Classic Physique kategóriában szállhat harcba az elsőségért, amelyen magyar versenyző még sosem indult. – A profi karrierben sokkal inkább az önmegvalósítás motivál, mintsem a pénz. Szerencsére az elmúlt évek eredményességének köszönhetően biztos anyagi hátteret teremtettem magamnak, s kockázat nélkül léphetek a profik világába, akkor sem esem kétségbe, ha pénzdíj nélkül maradok. Kíváncsian várom, hogyan állom meg a helyem.– Korábban többször hangsúlyozta, nem szeretne profi lenni. Most, hogy kvalifikálta magát a jövő évi Mr. Olympiára, megváltozott az álláspontja?
– Igen, mivel elhatároztam, megszerzem a profi kártyát – válaszolta Molnár Péter testépítő, aki novemberben a bukaresti Romania Muscle Fest Pro elnevezésű versenyen először az amatőrök, majd a profik mezőnyében is nyert, s utóbbi sikerének köszönhetően kvalifikálta magát a 2021-es Mr. Olympiára, amelyen a Classic Physique kategóriában szállhat harcba az elsőségért, amelyen magyar versenyző még sosem indult. – A profi karrierben sokkal inkább az önmegvalósítás motivál, mintsem a pénz. Szerencsére az elmúlt évek eredményességének köszönhetően biztos anyagi hátteret teremtettem magamnak, s kockázat nélkül léphetek a profik világába, akkor sem esem kétségbe, ha pénzdíj nélkül maradok. Kíváncsian várom, hogyan állom meg a helyem.

– Számított rá, hogy eljut a Mr. Olympiára is?
– Már az év elején elhatároztuk, hogy erre a megméretésre gyúrunk. Úgy voltam vele, ha jól versenyzek, előbb-utóbb úgyis megkapom a pro-kártyát. A kvalifikációs fellépésen százszázalékos teljesítményt nyújtottam, de így sem volt izgalommentes a kártya megszerzése, mivel a nyílt kategóriában indultam, nem pedig klasszikus testépítésben, amelyben folytatni kívánom a karrieremet. Kilencvenkilósként versenyeztem a jóval nehezebb testépítőkkel szemben, s egyetlen profi kártyát osztottak ki, amelyet aztán én kaparintottam meg.

A teljes interjút elolvashatja a csupasport.hu weboldalon, ahol megtudhatja továbbá, hány másodperc hiányzott, hogy egy etióp futónő megdöntse a félmaratoni táv világcsúcsát.

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
20 órája

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Csupasport
2026.05.02. 16:52

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05
Ezek is érdekelhetik