Tokió 2020: Coe szerint biztonságos körülmények között kerül majd sor az olimpiára

2020.10.08. 11:59
null
Coe szerint biztonságos körülmények között kerül majd sor az olimpiára (Fotó: AFP)
Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke helyszíni szemléjét követően elégedetten nyilatkozott a tokiói olimpia atlétikai stadionjáról, egyúttal kijelentette, hogy a szervezők biztonságosan meg fogják tudni rendezni a játékokat jövő nyáron.

A közmédia tokiói tudósítójának riportja szerint a legendás korábbi középtávfutót csütörtöki látogatásán lenyűgözte az új aréna külső kialakítása, az öltözők és a lelátók minősége. Mint a sajtó képviselőinek elmondta, még sosem látott jobb atlétikai stadiont, és mindehhez azt is hozzátette, hogy hiszi, az olimpián világcsúcsok születnek a tokiói pályán.

Coe egyértelművé tette, hogy támogatja a nyári játékok jövő nyári megrendezését és szerinte a pandémia okozta bizonytalanság ellenére Japán képes biztonságos körülmények között lebonyolítani a versenyeket. Erre garancia a sportvezető szerint, hogy a szigetország már többször bizonyította korábban, hogy körültekintő és alapos szervező.

A WA első embere a Tokió 2020 szervezőbizottságának vezetőivel is tárgyalt és betekintést kapott a játékok egyszerűsítésére és költségtakarékosabbá tételére kidolgozott 50 elemből álló tervbe, melyet szerdán mutattak be a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a rendezők. Eszerint például egyes helyszíneket a korábban tervezettnél visszafogottabban díszítik fel, csökkentik a látványos és drága ünnepségek számát, rövidebb lesz a fáklyaváltó útja, kevesebb VIP-vendéget hívnak meg és összességében is kevesebben kapnak majd meghívót és ingyenes ellátást, egyúttal pedig a szervezői létszámot is a minimumon tartják.

A Reuters azt is kiemelte, Coe reményének adott hangot, hogy a felújított atlétikai stadion a közeli jövőben szabadtéri világbajnokságnak adhat otthont. Az olimpia szervezőbizottságának elnöke, Mori Josiro kijelentette, hogy szeretne majd erről tárgyalni Coe-val.

A szabadtéri vb-k közül egyelőre csupán a következő kettőnek van házigazdája: a 2021-ről 2022-re halasztott versenyt Eugene-ben rendezik, míg a 2023-as világbajnokságot Budapesten.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09