Csupasport: alkalmi munkával a maratoni győzelemért

T. N.T. N.
2020.10.12. 19:30
Címkék
Szabó Tünde, a Pécsi VSK atlétája nyerte a 35. Spar Budapest Maraton női versenyét, pedig a járvány miatt dolgozni kezdett, s a tavasszal az iskolabezárás idején gyermekével otthon tanult.

– A kis esőt leszámítva kellemes futóidő volt a SPAR Budapest Maratonon. Ön is így érezte?
– Húsz kilométertől elkezdett cseperegni az eső, s mivel csúszós cipőben futottam, elkezdtem aggódni – mondta Szabó Tünde, 31 esztendős riói olimpikon, aki 2:43:39-es idővel nyert a női mezőnyben. – Azért választottam nehezebb cipőt, mert kevesebb kilométerrel edzettem, s hogy jobban bírja a talpam az ütődést. A terv bevált, nem fájdult meg semmim, de az esőben folyamatosan kicsúszik néhány centit a lábam, máshogy terhelem, szóval nem esett jól. Könnyebbséget jelentett viszont, hogy nem sütött a nap, mert bár jó vagyok a melegben, nekem is számít a hőmérséklet. A szemből fújó szél jobban megvisel, azt csak a verseny közepén úsztam meg, az utolsó tizenöt kilométer keményebb volt, tíz-húsz másodpercet lehetett emiatt veszíteni.– A kis esőt leszámítva kellemes futóidő volt a SPAR Budapest Maratonon. Ön is így érezte?
– Húsz kilométertől elkezdett cseperegni az eső, s mivel csúszós cipőben futottam, elkezdtem aggódni – mondta Szabó Tünde, 31 esztendős riói olimpikon, aki 2:43:39-es idővel nyert a női mezőnyben. – Azért választottam nehezebb cipőt, mert kevesebb kilométerrel edzettem, s hogy jobban bírja a talpam az ütődést. A terv bevált, nem fájdult meg semmim, de az esőben folyamatosan kicsúszik néhány centit a lábam, máshogy terhelem, szóval nem esett jól. Könnyebbséget jelentett viszont, hogy nem sütött a nap, mert bár jó vagyok a melegben, nekem is számít a hőmérséklet. A szemből fújó szél jobban megvisel, azt csak a verseny közepén úsztam meg, az utolsó tizenöt kilométer keményebb volt, tíz-húsz másodpercet lehetett emiatt veszíteni.

– Pluszmotivációt jelentett, hogy tavaly címvédőként csak a második helyen futott be?
– Nem, jobb időt akartam futni magamhoz képest és sikerült.

– Arról tudott, hogy a tavalyi győztes Gyurkó Fanni ezúttal nem indul?
– Igen, de azért nem nevezett, mert nem tudott hazajönni a vírus miatt.

– Mikor húzott el a riválisoktól?
– Amikor vége volt a szembeszeles szakasznak. Addig tapadtak rám, de nem segített senki. Ha hátul helyezkedtem, nagyon lassan haladtunk, és mivel időre mentem, ez nekem nem volt kedvező. Huszonnyolc kilométer után, amikor Óbudán felmentünk a rakpartról, az emelkedőn beleváltottam, úgy döntöttem, inkább futok egyedül, onnantól kezdve nyugodtabb volt a versenyem.

A teljes interjút elolvashatja a csupasport.hu weboldalon, ahol a férfi győztes, Csere Gáspár is megszólal.

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Csupasport
2026.05.02. 16:52

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05
Ezek is érdekelhetik