Csupasport: nem adta fel – 170 kilométer az Alpokban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.09.05. 21:41
A hegymászó-válogatott Kerekes Bence nagyszerű teljesítményt tett le az asztalra, miután végigcsinált egy 170 kilométeres terepfutóversenyt a svájci Alpokban.

Kerekes Bence, a Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott tagja másfél éve döntött úgy a feleségével, hogy a hegyek szeretete miatt Svájcba költözik. Hogy ezt mennyire komolyan gondolta, mutatja az is, hogy idén nagyszerű teljesítményt ért el a szeptember 1-én indult Swiss Peaks Trail nevű 170 kilométeres terepfutó versenyen.Kerekes Bence, a Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott tagja másfél éve döntött úgy a feleségével, hogy a hegyek szeretete miatt Svájcba költözik. Hogy ezt mennyire komolyan gondolta, mutatja az is, hogy idén nagyszerű teljesítményt ért el a szeptember 1-én indult Swiss Peaks Trail nevű 170 kilométeres terepfutó versenyen.

A patinás viadalra mintegy háromszázan jelentkeztek, de 121-en feladták, a 31 éves magyar sportoló pedig az előkelő ötvenedik helyen ért célba.

„Tavaly már elindultam ezen a versenyen, de akkor elfutottam az elejét, és kilencven kilométer után kiszálltam – mesélte a Csupasportnak Kerekes. – De ez csak plusz motivációt jelentett, az idő és a helyezés pedig nem érdekelt, csak az, hogy érjek be és legyen meg. Most végig a saját tempómban tudtam futni, és mikor száztíz kilométernél éreztem, hogy meglesz, elkezdtem kicsit nyomni neki, és felhasználtam a tartalékaimat.”

Oldalunkon ezen kívül olvashatnak Madonnáról, aki hatvankét évesen is fiatal táncosokat meghazudtoló módon mozog a színpadon, mi pedig utánajártunk a titkának.

Legfrissebb hírek

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
8 órája

Borza Helga a trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett…

Csupasport
2026.11.06. 10:11

Győzött a Szőlőskörön, biztató a forma, célkeresztben az Ub

Csupasport
2026.10.25. 09:31

Két Európa-bajnoki cím és négy magyar érem a kutyás terepsport Eb-n

Csupasport
2026.10.22. 11:59

A Darálóval készült az októberi backyard-világbajnokságra

Csupasport
2026.10.14. 10:59

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05