Csupasport: az erős ember emeli a tétet!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.09.18. 20:37
Címkék
Viski Ferenc egy igazán erős ember, és ezt a minapi szombathelyi bajnokságon is bizonyította, mint ahogyan azt is, hogy a súlyok emeléséhez lelki erőre is szükség van – főleg egy nehezen átvészelhető eltiltás után...

Szombathelyen rendezték meg a magyar erőemelő országos bajnokságot, amelyen a versenyzők a három klasszikus fogásnemben, az elemelésben, fekve nyomásban és guggolásban mérték össze erejüket az IPF szabályrendszer szerint.

A 83 kilogrammos kategóriában indult Viski Ferenc, aki elemelésben új országos csúcsot húzott a súlycsoportban, és összesített eredményével megszerezte az ezüstérmet. A huszonhat éves ráckevei erőemelő a különösen remek fizikumot igénylő sportág szépségeiről, nehézségeiről beszélt, s ez utóbbi tétel kapcsán talán a hobbisportolókat fenyegető egyik legkritikusabb élethelyzetet elevenítette fel.

„A szombathelyi versenyen nem minden sikerült tökéletesen, de nem vagyok telhetetlen, elégedett vagyok az eredménnyel. Az elmúlt két évben ugyanis nem tudtam versenyezni, mert egy vizsgálat során legális, de doppinglistás stimulánst találtak a szervezetemben, amiért két évre eltiltottak. Nem könnyű megélni egy ilyen helyzetet, ha nem hibázik az ember, akkor főleg nehéz az eltiltás lelki oldalát feldolgozni...” – mondta a sportoló a Csupasportnak.

Oldalunkon ezen kívül olvashatnak a kerékpározás egyik fontos kellékéről, a cipőről, segítünk kiválasztani a megfelelőt, valamint a szombati Kékes Csúcsfutásról, amelyen 23. alkalommal lehet felfutni Magyarország legmagasabb pontjára.

Legfrissebb hírek

A szervezők úgy készülnek – szombaton Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.21. 07:08

Hét magyar jet-ski-érem a hazai világversenyen!

Csupasport
2026.07.20. 06:00

A gyomorproblémája ellenére győzött a vajdasági huszonnégy óráson

Csupasport
2026.07.19. 07:14

10 500 résztvevő, a világ leghosszabb tavi hajófolyosója – jön a 44. Lidl Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.14. 17:41

Az uszonyosúszó-világbajnok Kiss Nándor már a Balaton-átúszásra készül

Csupasport
2026.07.13. 16:14

A béke kerékpáros nagykövete – Hosszú Kávé Zelei Józseffel

Képes Sport
2026.07.12. 08:33

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
2026.07.02. 18:11

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
2026.06.28. 04:30