Szörf: Cholnoky az eddigi legjobb nemzetközi eredményét érte el

Vágólapra másolva!
2020.08.26. 19:00
null
Cholnoky Sára (középen) az eddigi legjobb nemzetközi eredményét érte el foilban
A hatodik helyen végzett az új olimpiai osztályban a tokiói olimpikon Cholnoky Sára, akinek ez eddigi legjobb nemzetközi eredménye.


A fókusz az RSX-ről egyre inkább áttevődik az új olimpiai osztályra, a 2024-től bevezetendő foilra – legalábbis ezt a következtetést vonták le azok a szakemberek, akik elkísérték versenyzőiket a repülő szörf osztály idei Európa-bajnokságára, amelyet a svájci Silvaplana-tavon rendeztek meg. Akik nem kvalifikálták magukat a tokiói olimpiára, már kizárólag a foilra koncentrálnak, de azok is elkezdték a felkészülést (hogy ne legyenek hátrányban), akik párhuzamosan készülnek a jövő évi olimpiára is.

Jó hír, hogy olimpikonunk, Cholnoky Sára tud egyszerre mindkét osztályra figyelni, legalábbis erre utal, hogy pályafutása legjobb nemzetközi eredményét érte el szerdán foilban. „Érdekelt, hol tartok ezzel az új osztállyal, és őszintén szólva bíztam a jó szereplésben, mert a Garda-tavon együtt edzettem néhány remek versenyzővel, és úgy éreztem, megfelelő formában vagyok – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Cholnoky. – Hosszú verseny volt, nehezen is kezdődött számomra, mert ehhez az újfajta versenyhez, a szlalomhoz nem vagyok hozzászokva, de aztán egyre inkább belejöttem. Nagyon örültem, hogy bejutottam a tizenkét tagú döntőbe, és a kieséses verseny első körén is túljutottam – talán ez utóbbi volt a legnehezebb futam mind közül. A döntőbe jutásért zajló futamot első körben lelőtték, és másodszorra biztonságit mentem, mert ezzel a foillal könnyen el lehet esni. A hatodik helynek örülök, és látom, miben lehet még fejlődni.”

Utassy Loránd szövetségi kapitány is elégedett volt versenyzője teljesítményével, főleg annak fényében, hogy a kontinensviadal előtt viszonylag keveset tudtak edzeni, mert nem volt könnyű beszerezni az új felszerelést. „Cholnoky erős szeles versenyzőnek számít, úgyhogy örültünk, amikor az első két szélcsendes nap után befújt a dél, dél-nyugati szél. Egyet hibázott az elején a szlalomban, de azután bejutott a döntő egyenes kieséses küzdelmeibe, ahol remek csatákat vívott” – mondta Utassy, aki még hozzátette, mostantól készülnek a tervek szerint októberben, a Garda-tavon tartandó világbajnokságra.

iQ FOIL EURÓPA-BAJNOKSÁG
A végeredmény. Férfiak. Európa-bajnok: 1. Kiran Badloe (Hollandia) 37,
2. Koerdel (Németország) 21, 3. Goyard (Franciaország) 19, …86. Sánta Bence (Magyarország) 317, …88. Bors Máté (Magyarország) 328, …93. Morvai Bálint (Magyarország) 373
Nők. Eb: 1. Héléne Noesmoen (Franciaország) 6,
2. Watson (Nagy-Britannia) 30, 3. De Geus (Hollandia) 33, …6. Cholnoky Sára (Magyarország) 60

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik