Csupasport: két keréken és futva Gyula körül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.07.23. 20:48
Címkék
Pénteken immár hatodik alkalommal kerül sor a Kerüld körbe Gyulát megméretésre, amely során a Békés megyei város körül futnak és kerékpároznak a résztvevők.

A megméretés sokkal inkább baráti sportos kikapcsolódás, mintsem komoly verseny.

„Gyula külső utcáin, vagy éppen a gáton keresztül vezet az útvonal, olyan utcákat választottunk, amelyek a város szélén vannak, de járhatóak, a futás a helyi sportpályáról indul és közel 28 kilométer a táv – idézte a csupasport.hu Csíkos Dániel főszervezőt. – A résztvevők futva és kerékpárral is teljesíthetik a távot, sőt váltóban is részt lehet venni, ahol fut, illetve biciklizik a váltó két tagja. A futók tempójában haladunk, megvárunk mindenkit, aki esetleg nem bírja, kiszállhat, nincs semmi gond, ez egy baráti jellegű összejövetel.”

Az eseményről többet megtudhat ide kattintva.

Legfrissebb hírek

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
10 órája

Borza Helga a trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett…

Csupasport
2026.11.06. 10:11

Győzött a Szőlőskörön, biztató a forma, célkeresztben az Ub

Csupasport
2026.10.25. 09:31

Két Európa-bajnoki cím és négy magyar érem a kutyás terepsport Eb-n

Csupasport
2026.10.22. 11:59

A Darálóval készült az októberi backyard-világbajnokságra

Csupasport
2026.10.14. 10:59

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05