Csupasport: napi 3 kg csirkehús – Mr. Olympia sokkoló titkai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.06.15. 19:06
Címkék
Fénykorában Ronnie Coleman csaknem három kiló csirkét evett meg naponta, és bár a mája, a veséje és a szíve is jól működik, a nagy súlyok miatt talán sohasem lesz már képes rendesen járni.

„Egyáltalán nem volt sok, de egy átlagembernek hatalmas adagnak tűnhet, amit akkoriban fogyasztottam – mondta. – Napi hat alkalommal ettem négyszázötven gramm csirkét rizzsel. Ehhez az éjszaka közepén is fel kellett kelnem, mert alig fogyasztok zsírt és szénhidrátot, márpedig egy ilyen étrend mellett három óránként megéhezik az ember. De ehhez gyorsan hozzá lehet szokni.”„Egyáltalán nem volt sok, de egy átlagembernek hatalmas adagnak tűnhet, amit akkoriban fogyasztottam – mondta. – Napi hat alkalommal ettem négyszázötven gramm csirkét rizzsel. Ehhez az éjszaka közepén is fel kellett kelnem, mert alig fogyasztok zsírt és szénhidrátot, márpedig egy ilyen étrend mellett három óránként megéhezik az ember. De ehhez gyorsan hozzá lehet szokni.”

Ez ugyebár naponta csaknem három kilogramm, egész pontosan 2.7 kg csirke elfogyasztását jelenti, de még így is egészen elképesztő, hogy Coleman testzsírszázaléka fénykorában állítólag 0.33 százalék volt. Persze elmondása szerint ehhez a rengeteg edzés és a szigorú étrend mellett a jó genetika is kellett.

További érdekes részleteket megtudhat a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
12 órája

Borza Helga a trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett…

Csupasport
2026.11.06. 10:11

Győzött a Szőlőskörön, biztató a forma, célkeresztben az Ub

Csupasport
2026.10.25. 09:31

Két Európa-bajnoki cím és négy magyar érem a kutyás terepsport Eb-n

Csupasport
2026.10.22. 11:59

A Darálóval készült az októberi backyard-világbajnokságra

Csupasport
2026.10.14. 10:59

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05