Csupasport: lángos az alaptáborban, szivar a csúcson

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.06.04. 19:59
Koncz Ákos 1990 őszén első magyarként lépett a himalájai Cso-Oju 8201 méteres csúcsára, az expedíció tagjai ma már szinte elképzelhetetlen előkészületekkel indultak a sikeres mászásra.

 

Harminc évvel ezelőtt, 1990-ben népes magyar csapat indult a Himalájába: tizenhatan vágtak neki a 8201 méteres Cso-Oju megmászásának, tizenegyüknek sikerült is. Köztük volt Koncz Ákos, aki október 4-én ért fel, az azóta elhunyt Straub Józseffel a hegy első magyar megmászóinak számítanak.

Az akkor 26 esztendős Koncz Ákost egyébként klubja, az Excelsior SE jelölte az expedícióba, aminek megvolt az alapja: korábban szerzett már magashegyi tapasztalatot a Kaukázusban, az 5642 méter magas Elbruszon, 1988 nyarán a Pamírban található 7495 méteres Kommunizmus-csúcsra, (ma Iszmoilí Szomoní-csúcs), 1990 nyarán pedig 7010 méteres Han Tengrire jutott fel a Tien Sanban. Az 1990-es Cso-Oju expedíciót Nagy Sándor, a Magyar Hegymászó Klub elnöke már 1989-ben elkezdte szervezni.

„Emlékszem, egy hegymászó találkozón vonultunk félre, az akkori, mintegy harminc fős laza kerettel megbeszélni a részleteket, Nagy Sándor pedig felvázolta a tervet
– mesélte a Csupasportnak Koncz Ákos. – Bevallom, addig a nevét sem hallottam a Cso-Ojunak, de akkoriban még nem olyan volt az információáramlás, mint manapság, nem volt internet, így térképeken kellett utánanéznem.”

A korabeli expedícióról és a szokatlan felkészülésről többet is megtudhat a
csupasport.hu oldalon.

Legfrissebb hírek

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
13 órája

Borza Helga a trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett…

Csupasport
2026.11.06. 10:11

Győzött a Szőlőskörön, biztató a forma, célkeresztben az Ub

Csupasport
2026.10.25. 09:31

Két Európa-bajnoki cím és négy magyar érem a kutyás terepsport Eb-n

Csupasport
2026.10.22. 11:59

A Darálóval készült az októberi backyard-világbajnokságra

Csupasport
2026.10.14. 10:59

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05