Asztalitenisz: érvényesült a papírforma az Extraliga elődöntőiben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.28. 20:47
A férfiaknál a Celldömölk és a Pécs, míg a nőknél a Budaörs és az Erdért jutott be a hétfői fináléba.
Hétfőn ér véget a Final Four (Fotó: Földi Imre) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Hétfőn ér véget a Final Four (Fotó: Földi Imre) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

A magyar szövetség lezárta a koronavírus-helyzet miatt korábban csak felfüggesztett csapatbajnoki idényt, az egyetlen kivételt az élvonal négyes fináléja jelenti, amelyet a Marczibányi téri Ormai Csarnokban bonyolítanak le.

Az elmúlt években az alapszakaszgyőztesek a negyedik helyezettekkel, míg a másodikak a harmadikokkal csaptak össze az elődöntőben, a félbeszakadt bajnokság sajátos helyzete miatt azonban ezúttal sorsolással döntöttek a párosításról. A viadal összdíjazása hárommillió forint, a győztesek 750 ezerrel gazdagodnak.

A férfiaknál Pécs–Mezőberény és Celldömölk–Szécsény mérkőzést rendeztek a fináléba jutásért, mindkét összecsapás sima győzelmet hozott. A vesztesek – a Mezőberény és a nők szövetségi kapitányával, Bátorfi Zoltánnal felálló Szécsény – egy-egy találkozót nyertek.

A nőknél is hasonló volt a forgatókönyv, a favorit Budaörs meccset sem vesztve bizonyult jobbnak a Kecskemétnél és az Erdért SE is magabiztosan verte meg a Statisztikát.

A helyosztókra hétfőn kerül sor. Az esemény zárt kapus, az M4 Sport a második versenynapról is élőben közvetít.

ASZTALITENISZ, EXTRALIGA
FÉRFIAK, ELŐDÖNTŐ
Pécsi TE PEAC Kalo-Méh I.–HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény 4:1
Celldömölki VSE Swietelsky Jufa Hotels I.–Szerva ASE Szécsény I. 4:1
NŐK, ELŐDÖNTŐ
SH-ITB Budaörs 2i SC–Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér 4:0
Budapesti Erdért SE–Statisztika PSC I. 4:1
A HÉTFŐI PROGRAM
11.00: női döntő és bronzmérkőzés
15.00: férfi döntő és bronzmérkőzés

A Final Four során minden párharc az egyik fél negyedik győzelméig tart, tehát 4:0, 4:1, 4:2 és 4:3 lehet a végeredmény. A MOATSZ 2015 óta rendezi meg a mai formájában a négyes döntőt, amelyben a férfi és női Extraliga alapszakaszának első négy helyezettje küzd meg a bajnoki címért és a dobogós helyekért. A mostani résztvevők közül a Celldömölk háromszor (2015, 2016, 2018), a Pécsi TE (2017) és a Budaörs (2015) is egyszer végzett az élen.

Legfrissebb hírek

Eldőlt, hogy a magyar férfiválogatott is ott lesz a jövő évi asztalitenisz csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.06. 18:46

A para-asztaliteniszező Major Endre bronzérmes Franciaországban

Egyéb egyéni
2025.10.30. 12:42

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a lengyelektől elszenvedett sima vereséggel kezdett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 17:53

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk megszorítani sem tudta az esélyesebb franciákat

Egyéb egyéni
2025.10.13. 15:38
Ezek is érdekelhetik