Tokió 2020: halasztás után is az arany a célja Márton Anita kínai ellenfelének

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.19. 10:55
null
Márton Anita ellenfelének nem jött jól a halasztás (Fotó: Török Attila)
A tokiói olimpia elhalasztása után is az aranyérem megszerzése a célja Kung Li-csiao kínai súlylökőnek, Márton Anita egyik nagy ellenfelének.

 

„A halasztás nem jött jól nekem, mivel már elmúltam 30 éves” – nyilatkozott a kínai atlétikai válogatott közösségi oldalán a versenyző, aki kedvező előjelekkel várhatta volna a játékokat, mivel tavaly megnyerte a dohai világbajnokságot és a Gyémánt Liga-döntőt is.

„Az egy év különbség azonban nem olyan sok. Továbbra is az az álmom, hogy olimpiai bajnok legyek, és ezt nem adom fel. Csak módosítanunk kell a felkészülési terveken, hogy jövő nyárra legyek csúcsformában”
– fogalmazott Kung, aki negyedik olimpiájára készül.

Ötkarikás játékokon már szerzett ezüst- és bronzérmet. A 2008-as pekingi olimpián ötödik lett, de 11 évvel később a harmadik helyre lépett előre, miután a fehérorosz Natalja Mihnyevicset és Nagyezsda Osztapcsukot kizárták doppingolás miatt. Hasonlóan járt a 2012-es londoni játékokon, ahol eredetileg a harmadik helyen végzett, de a minták újraelemzését követően ezüstöt kapott, a második orosz Jevgenyija Kolodko diszkvalifikálása után.

Márton Anita a 2017-es londoni vb-n ezüstérmes volt Kung mögött, a tavalyi vb-n az ötödik helyen zárt. A 2016-os riói olimpián éppen kínai ellenfelét megelőzve szerezte meg a bronzérmet. A 2018-as fedettpályás vb-n, amelyet megnyert, szintén megelőzte az akkor harmadik Kungot.

Az idei tokiói olimpiát a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották.

Legfrissebb hírek

Tóth Dávid: Képesek vagyunk megszerezni az összes kvótát

Kajak-kenu
Tegnap, 9:20

A Dél-afrikai Köztársaság pályázna a 2036-os vagy a 2040-es nyári olimpiára

Egyéb egyéni
2025.11.13. 16:57

Los Angeles 2028: elkészült az úszóversenyek programja, Kós kétszer is döntőzhet egy nap

Úszás
2025.11.12. 19:21

Gyász: elhunyt Nagy Béla, az olimpiai ötödik magyar íjász

Egyéb egyéni
2025.11.05. 10:41

Los Angeles 2028: új súlycsoportok lesznek súlyemelésben

Egyéb egyéni
2025.11.04. 13:28

Különleges ötkarikás jubileum

Egyéb egyéni
2025.11.03. 07:52

Ötven éve olimpiai kvalifikációt ért az Eb-ezüst női röplabdázóinknak

Népsport
2025.10.26. 09:11

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49
Ezek is érdekelhetik