Kosiba Dániel: Ma már tudom, ez az én utam, kijöttem a gödörből
– Utánajárt már, akad-e bárki Európában, aki valaha három különböző bajnokságban szerzett aranyérmet?
–Nem, de nem hiszem, hogy találnék hasonlót. Olyanok persze vannak, akik kihasználva a szabályok adta lehetőséget egy idényen belül több ország csapatbajnokságában is asztalhoz álltak, de egyikük sem nyert három aranyat. Ráadásul, ha Svédországban nem zárják le a küzdelmeket, lehetett volna négy is, addig ugyanis veretlenül álltunk az első helyen.
– Hol, mely csapat színeiben lett bajnok?
| Kosiba Dánielnek sem volt könnyű az elmúlt néhány hét, különösen, hogy a járvány egyik európai gócpontjában, Spanyolországban él: „Az utóbbi több mint ötven napban a kijárási tilalom meglehetősen szigorú volt, csak reggel 6 és 10, valamint este 8 és 11 között lehetett kimenni az utcára, akkor is csak a lakóhelyünk egy kilométeres körzetében, így nem volt egyszerű karbantartani magam, de amit tudtam, megtettem. Valamelyest enyhítették a korlátozásokat, ezért megszerveztem, hogy hazautazom Magyarországra, ahol újabb kéthetes házi karantén vár rám, de az elmúlt hónapok után ez már meg sem kottyan.” |
– Spanyolországban a Real Cajasur Priego TM, Görögországban az AEK Table Tennis Club, Angliában az Urban TTC játékosaként nyertem aranyat, a svéd Eslöv AI BTK-val pedig csak majdnem sikerült, hiszen közbeszólt a világjárvány.
– Ezt úgy mondta, mintha csalódott lenne.
– Talán kis hiányérzetem tényleg van. De már ez is előrelépés, tavaly ugyanis „csak” két országban, a görögöknél és a svédeknél lettem bajnok. Ja, és az idén a spanyolokkal amolyan bónuszként a kupát is elhoztuk.
– Kiszámolta már mennyit utazik egy idény során?
– Konkrétan nem tudom, ám rengeteget.
– A felsoroltak közül tekint úgy valamelyikre mint első számú klubjára?
– Mivel jelenleg Spanyolországban, a Málagától másfél órás autóútra lévő Priego de Córdobában élek, az itteni klubom a bázis, mindig innen indulok és ide jövök haza.
– Hogy lehet a négy bajnokságot, a négy csapat igényeit összehangolni? Esetleg tart erre külön egy titkárnőt?
– Nem rossz ötlet, de azért magam is meg tudom oldani. Amikor a rajt előtt közzéteszik a bajnokságok sorsolását, kezdődik a matekozás, hogy mikor, hol, mennyit tudok vállalni. Mivel a spanyol klub az első, ehhez alakítom a többit, ami azt jelenti, hogy a svédeknél nagyjából hat csapatmeccsre írok alá, Görögországban négy-öt hétvége fér bele, s körülbelül ennyi jut Angliára is. Nemrégiben számoltuk össze a barátnőmmel, hogy ebben az idényben a négy országban negyven csapatmérkőzésen játszottam.
– Élvezi?
– Nagyon! Őszintén mondom, csodálatosan érzem magam, örülök, hogy rátaláltam erre az útra.
– Eszébe jut még a tíz évvel ezelőtti moszkvai világbajnokság?
– Hogyne – szép emlék. A válogatottal bejutottunk a legjobb nyolc közé úgy, hogy ehhez a svédeket kellett legyőznünk. Hasonló eredményt sajnos azóta sem ért el a csapat.
– Tizennyolc évesen robbant be, akkor sokan megismerték a nevét, szép karrier előtt állt, majd 2017 tavaszán lemondta a válogatottságot…
– Az akkori szövetségi kapitánnyal, Aranyosi Péterrel kialakult konfliktusom miatt döntöttem így. Nagyon megviseltek a történtek, időbe tellett, amíg kihevertem és talpra álltam. Emiatt is vágtam bele ebbe a kalandos életbe, az elsők között voltam, aki egyszerre több európai bajnokságba is elszerződött. Megismertem a barátnőmet, nagyon boldogok vagyunk, jól érezzük magunkat, s ma már tudom, ez az én utam. Kijöttem a gödörből.
– Mindezek ellenére sem érzi úgy, hogy elpazarolja a tehetségét?
– Egy pillanatig sem. Ebben, amit most csinálok, sikeres vagyok, szeretnek, megbecsülnek. És huszonnyolc évesen már azt is szem előtt kell tartanom, hogy a sportkarrier nem tart az idők végezetéig, most kell megteremtenem azt az alapot, amelyre hosszabb távon építkezhetek.
– Bizonyára hallotta, hogy változás történt a válogatott élén, Aranyosi Pétert Muskó Péter váltotta, aki azt nyilatkozta, nála senki sincs feketelistán, csak a teljesítmény számít.
– Igen, olvastam.
– És? Nem dobbant meg a szíve?
– A korosztályos és a felnőttválogatottaknál eltöltött éveimre mindig jó érzéssel gondolok, de most úgy gondolom, az az időszak végleg lezárult. Mint már említettem, a mostani életvitel nagyon bejött, élvezem, amit csinálok, ezért nem is szeretnék lemondani róla, márpedig ezt nehéz lenne összeegyeztetni a válogatottal. Igaz, nagyon gondolkoznom sem kellett rajta, mert az új kapitány még nem hívott.
– S ha mégis megcsörrenne a telefonja?
– Nem hiszem, hogy a mostani életritmusomon változtatnék. Ahhoz továbbra is tartom magam, hogy amit elvállalok, azt csakis teljes erőbedobással csinálom, márpedig a válogatottnál erre most nem lennék képes. Ettől függetlenül remélem, Muskó Péterrel a korábbiaknál eredményesebb, jobb lesz az együttes.
– Követi a válogatott eredményeit?
– Mivel sokat edzek, játszom és utazok, nem vagyok mindig naprakész, de a nemzetközi szövetség oldalán általában megnézem, mi történt a csapattal.
– Akkor marad kalandor?
– Igen. Bár a kialakult helyzet miatt egyelőre csak szóbeli megállapodásaim vannak, ám úgy tűnik, a következő idényben is megmarad a négy csapatom, igaz, sok függ attól, miként indul újra a sportélet, mikor rajtolnak a bajnokságok, s persze mennyire lehet szabadon utazgatni.
– Maradt még motiváció?
– Hogyne. Egy idényben három különböző országban már nyertem bajnoki címet, négyben viszont még nem…
