Csupasport: Balaton-kerülés mindenképpen egyedül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.05.04. 17:37
A kormány vidéken lazított a kijárási korlátozáson, így a Balathon-kihívást már lehet teljesíteni, QR-kóddal hitelesíteni, s később a fővárosban vagy Pest megyében élők is csatlakozhatnak.
Az őszre halasztott Ultrabalaton helyett/mellett a szervezők májustól az év végéig – két-két hét különbséggel – privát UB-t is rendeznek, amelyen többek között Csécsei Zoltán és Bódis Tamás is rajthoz áll. Ezen túl manapság egyre népszerűbbek a különböző, QR-kódos erőpróbák, akár futásban, akár túrázásban vagy éppen kerékpározásban. Ilyen például a A kör vagy éppen Szénás-kör.Hasonló elv szerint jött létre a Balathlon-kihívás, amelynek célja, hogy emléket állítson a 2012-ben elhunyt Ujj Zoltánnak, aki hatalmas szerepet vállalt a Balaton körüli futások megteremtésében.A Balathlon oldala tavaly, Ujj Zoltán születésnapján indult el, a 208 kilométeres távot gyalogosan, futva és kerékpárral is lehet teljesíteni, egy, két, három vagy négy nap alatt. A nevezés elengedhetetlen, de bármikor nekivághatunk, s a QR-kódok segítségével dokumentálható a teljesítés.

További részleteket megtudhat acsupasport.huweboldalon.csupasport.huweboldalon.

Legfrissebb hírek

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
11 órája

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Szoboszlai a BL-ben: gól és győzelem; női kosarasok: Ide nekünk az oroszlánt is!

E-újság
2026.09.10. 00:07

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
2026.09.03. 23:47

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
2026.09.03. 00:11