Asztalitenisz: a férfiak is készülnek, június végén lehet az Extraliga döntője

2020.05.15. 09:09
null
A férfiválogatott is elkezdte a felkészülést (Fotó: moatsz.hu)
A női után jövő héttől a magyar férfi asztalitenisz-válogatott tagjai is elkezdik a közös munkát. A szövetség (MOATSZ) elnöksége döntött arról is, hogy ha a körülmények lehetővé teszik, akkor június végén bonyolítják le a csapatbajnokság élvonala, az Extraliga négyes döntőjét.

 

A MOATSZ hírlevelében emlékeztet, hogy az olimpiai résztvevő női nemzeti együttes május 4-e óta tréningezik ismét együtt, egyelőre szűk létszámban, kis csoportokban. A jövő héten az immár Muskó Péter által irányított férfiválogatott is megkezdheti a közös munkát, ennek feltétele – csakúgy, mint a hölgyeknél volt –, hogy minden érintett bizonyítottan koronavírus-mentes legyen. A tesztelés ezen a héten már megkezdődött.

Az elnökség határozott célja az Extraliga négyes döntőjének megrendezése az aktuális szabályozások betartásával, zárt kapuk mögött. A final four időpontja a jelenlegi tervek szerint június végére eshet.

Az alacsonyabb osztályokban nem hirdetnek végeredményt és lezárják a bajnokságokat. Az élvonalban azért kerülhet sor a fináléra, mert ott mindkét nemnél „kirajzolódik” a négy legjobb csapat: a férfiaknál a PTE PEAC Kalo-Méh, a Celldömölki VSE-Swietelsky Jufa Hotels, a Hed-Land Sportcsarnok SE és a Szerva ASE, a nőknél pedig az SH-ITB Budaörsi 2i SC, a Budapesti Erdért SE, a Kecskeméti Spartacus és KT., valamint a Statisztika PSC alkothatja a mezőnyt.

Ami az egyéni versenyeket illeti: a MOATSZ eredetileg április 30-ig minden saját hatáskörébe tartozó versenyt felfüggesztett, most ezt az időszakot július 17-ig meghosszabbította.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott Los Angelesben

Egyéb egyéni
2026.06.30. 10:58

Asztalitenisz: András Csaba bravúros győzelem után főtáblás az amerikai Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.28. 09:56

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett a Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.27. 09:19

Asztalitenisz WTT: András Csaba kikapott a selejtező második fordulójában Ljubljanában

Egyéb egyéni
2026.06.17. 15:10

Fenn az ernyő, nincsen kas – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.16. 23:56

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.06.11. 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45
Ezek is érdekelhetik