Ajánló: kenyai siker a Pécs-Harkány futóversenyen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.03.03. 17:52
Ikonikus futóversenyt rendeztek március első napján, a Pécs és Harkány közötti 25.5 kilométernek ezer versenyző vágott neki – a nőknél és a férfiaknál is kenyai siker született.

Igazán szép futókorba lépett a Pécsi Vasutas Sport Kör által szervezett Pécs-Harkány országúti verseny, hiszen immár 36. alkalommal rendezték meg. E kultikus kihívás rajtjába mintegy ezer futó állt be március első napján, és Pécs belvárosából startolva – akár egyéniben, akár csapatban – 25.5 kilométert kellett megtenniük a résztvevőknek, hogy eljussanak a gyógyfürdőjéről híres Baranya megyei kisváros, Harkány központjába, miközben a Mecsek és a Tenkes-hegy között vezető, dimbes-dombos országúton haladtak a versenyzők.

Ahogy minden évben, úgy idén is lehetett találkozni a félmaratoni és maratoni, illetve az ultrafutás világából ismerős versenyzőkkel, ezen a vasárnapon például a Lubics család két tagjával. A háromszoros Spartathlon-győztes Lubics Szilvia nagyobbik fia, Olivér és férje, Lubics György is rajthoz állt.

További részletek a csupasport.hu weboldalon

Legfrissebb hírek

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
8 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
21 órája

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Szoboszlai a BL-ben: gól és győzelem; női kosarasok: Ide nekünk az oroszlánt is!

E-újság
2026.09.10. 00:07

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
2026.09.03. 23:47